Magyarázkodik a Zuschlagnak ígért segítségről Lamperth embere

Vágólapra másolva!
A Népszabadság nem idézte pontosan, amit mondott, ezért nem felelt meg a nyilatkozata a valóságnak - állította a Magyar Nemzetnek Lusztig Péter, Lamperth Mónika korábbi munkatársa, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint segítséget ígért a csalással vádolt Zuschlag Jánosnak. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy Lusztig szerint kötelessége volt segíteni, mivel egy képviselő kereste meg, a lehallgatott beszélgetés idején azonban Zuschlag már évek óta nem volt képviselő.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság pontatlanul idézte, ezért tűnik úgy, hogy valótlanságot állított - mondta a Magyar Nemzetnek Lusztig Péter, Lamperth Mónika kabinetirodájának egykori munkatársa, az igazságügyi minisztérium tanácsadója. A Népszabadság csütörtökön azt írta, Lusztig azzal magyarázta, hogy miért ígért segítséget egy telefonbeszélgetés során a csalással vádolt korábbi MSZP-s képviselőnek, Zuschlag Jánosnak, hogy egy minisztériumi tanácsadónak kötelező értesítenie a megyei rendőrfőkapitányt és a főügyészt, ha erre egy parlamenti képviselő kéri. Zuschlag azonban már három éve nem volt parlamenti képviselő, amikor telefonon beszéltek.

Lusztig úgy került kapcsolatba a Zuschlag-üggyel - melyben Zuschlagot és 15 társát bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolják -, hogy a per tárgyalásán lejátszottak több olyan lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyet a bíróság szerint Lusztig és Zuschlag folytatott az ügy kapcsán. Zuschlag a felvételeken többször segítséget kért tőle és Lusztig egy 2007. január 29-én rögzített felvételen azt mondta: "Rendben van, holnap beszélni fogok a megyei főkapitánnyal, és szükség esetén javasolni fogom, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?"

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QfgKtKIy0OKPysmI


Zuschlag és Lusztig beszélget

A telefonbeszélgetésben Lusztig feltehetően a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányra utalt, a helyi rendőrség nyomozott ugyanis Zuschlag ügyében. A beszélgetés rögzítése idején Király Ferenc volt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki azóta már távozott posztjáról.

Lusztig egy pécsi ügyvédi irodában dolgozik, ahol az [origo]-val kedden közölték, hogy nem elérhető, de nem is nyilatkozik az ügyben. Szerdán ismét kerestük, de akkor sem volt elérhető. Lusztig végül az MTI-nek nyilatkozott szerdán a Zuschlag-ügy kapcsán. Azt mondta, hogy Zuschlag János, mint a hivatalból az ilyen ügyekkel foglalkozó köztisztviselőhöz fordult hozzá. Hozzátette: Zuschlag akkor sem gyanúsított, sem tanú nem volt, ezért bejelentését, mint minden más magyar állampolgárét, ekként is kezelte, és hivatali feletteseit minden esetben tájékoztatta. Állítja, hogy nem követett el jogszabálysértést, és visszautasítja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a jelzett időpontoknál jóval később, a Zuschlag János ellen kezdeményezett büntetőeljárásban bármiféle jogellenes szerepet játszott volna. Lusztig a Magyar Nemzetnek azt mondta, az MTI-nek adott nyilatkozata a mérvadó.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2WN5LfnQISNvvUeX

Zuschlag és Lusztig második beszélgetése

Az [origo] szerette volna megkérdezni, hogy Lamperth Mónika tudott-e arról, hogy munkatársa kapcsolatban áll Zuschlag Jánossal, és ha igen, akkor mit tett ez ügyben, Lamperth azonban nem kívánt válaszolni kérdéseinkre.

Lusztig Péter a rendszerváltás előtt rendőrként, illetve hírszerzőként dolgozott - erről a munkájáról maga beszélt egy 1997 szeptemberi sajtótájékoztatóján -, majd 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt. Jelenleg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerződéses munkatársa is, de év végén megszűnik megbízatása. A tárca szerdán kiadott közleménye szerint Lusztig "a napokban - más jellegű elfoglaltsága miatt - kérte az igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy 2008. december 31-én lejáró szerződését ne hosszabbítsa meg". A minisztérium szerint Draskovics Tibor miniszter a kérést elfogadta.