Gaskó sajnálja a Keletiben éjszakázó nőt

Vágólapra másolva!
"Sztrájkolni nem lehet jó időben" - mondta a vasutas sztrájkot szervező szakszervezet elnöke, Gaskó István arra a kérdésre, hogy miért ünnepek előtt kezdték meg akciójukat. Azt mondta, sajnálja azokat, akiknek kellemetlenséget okoz a munkabeszüntetés, és nem érti, miért kifogásolja bárki is, hogy pénzt kérnek az állami tulajdonú MÁV Cargo eladásából. Az [origo] két tárgyalás között készített rövid telefoninterjút Gaskó Istvánnal.
Vágólapra másolva!

A MÁV szerint délutánra enyhült a sztrájk miatti káosz a vasúton? Ön egyetért ezzel?
- Én nem látom, hogy enyhült volna, hiszen az utasok ugyanúgy nem tudnak utazni, az a néhány vonat, amely mégis elindul, annak a közlekedése bizonytalan, nem tudni, mikor és hova ér oda. A MÁV ezt nyilván azért mondja, hogy nyugtatgassa az utazóközönséget.

Sokan nem a MÁV-ot, hanem a sztrájkolókat vádolják, amiért nem tudnak utazni. Ön mit mondana nekik? Reggel a Keleti pályaudvaron egy nő az [origo]-nak például elmondta, hogy az éjszakát egy álló szerelvényben töltötte, miután nem tudott hazautazni Tápiószelére, ahol előzőleg a vasutasok biztatták utazásra, mondván, biztos haza is tud majd térni.
- Nagyon sajnálom a hölgyet, megértését és türelmét kérem ezen az úton is, de biztosan nem mi mondtuk, hogy feljöhet Tápiószeléről. Reméljük, meg tudja oldani más közlekedési ágazat segítségével.

A VDSZSZ továbbra is 250 ezer forintot követel a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Ön szerint ez reális?
-
Teljesen reális, és ezt nemcsak én mondom, hanem rajtunk kívül álló hozzáértők is. Megvan a fedezete, ott van a privatizációs árbevétel a MÁV számláján. Ma voltam egyébként MÁV-felügyelőbizottsági ülésen, és azt láttam, hogy a MÁV nem tudja, hogy mire költse ezt a pénzt. Ebben a pillanatban azt forgatja a fejében, hogy megveszi a HÉV-et, ami egy elég nevetséges dolog.

Sokan viszont úgy vélekednek, hogy ennyi erővel bármelyik adófizető kérhetne a privatizációból befolyt összegből.
-
Aki ezt mondja, az teljesen félreérti a helyzetet. Mi ugyanis nem azért kérünk a privatizációs bevételből, mert egy állami tulajdont eladtak, hanem mert két és fél éven át dolgoztunk azon, hogy a MÁV átalakítása sikeresen megtörténjen. Az emberek nagyon sokat dolgoztak ezért, és nem kívülről nézték, mint aki azt gondolja, hogy ugyanúgy jogosult, mint a vasutasok. Ezt visszautasítom. A jogászaink szerint sem kérdés, hogy reális.

Nem gondolja, hogy a sztrájk időzítése fokozottan rosszul jött sokaknak, hiszen nemcsak ezüstvasárnap indult a munkabeszüntetés, de az egyetemi vizsgaidőszak, az év vége miatt is sokan utaznának?
- Emlékszem, a tavaszi akcióknál sem volt egyik sem jó időben, de nem lehet úgy sztrájkolni, hogy mindenkinek kedvező legyen. Sztrájkolni nem lehet jó időben. A karácsonyi békességet viszont nem fogjuk megzavarni a sztrájkkal. A kollégák, akik ma tartják a sztrájkot, azt mondják, ne faroljunk ki, amíg a megállapodás létre nem jön. Egyre erősebb ez a nyomás.

Ha megszakítják is a sztrájkot karácsony idején, azt meg tudná jósolni, hogy a vége mikor várható?
-
Még nem tudjuk, minden körülmény mérlegelése után fogjuk eldönteni.

Azt is bejelentették, hogy konzultálnak a Ferihegyen sztrájkoló érdekszervezetekkel, és adott esetben össze is kapcsolnák az akciókat.
-
Párhuzamosan megy a két sztrájk egymás mellett, szolidáris a két munkavállalói csoport egymással. Ahogy haladunk előre, figyeljük egymás tárgyalásait, és adott pillanatban úgy is dönthetünk, hogy egymásért is sztrájkba szállunk.

Vagyis erre nézve még nem született megállapodás?
-
Még nem, mert még nem tartunk ott.