Leckét is kapott Gyurcsány a büdzsé mellé

Vágólapra másolva!
Egy, a költségvetés egészéhez képest jelentéktelen összegről folytatott vitában sem az MDF, sem az SZDSZ nem segítette ki az MSZP-t, így a szocialistáknak nem maradt más választásuk, mint lenyelni a békát, és megszavazni az ellenzék által átírt büdzsét. A másik alternatíva ugyanis a bukás lett volna, hiszen Gyurcsány Ferenc korábban kijelentte, a költségvetés megszavazásától függ a kormány sorsa.
Vágólapra másolva!

Sikerrel vette a kisebbségi kormány előtt álló legnagyobb akadályt az MSZP és Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután az Országgyűlés hétfőn este megszavazta a 2009-es költségvetést. Az elhúzódó, eljárásjogi vitával terhelt szavazás tétje végső soron az volt, hogy hivatalban maradhat-e a május óta parlamenti többség nélkül kormányzó miniszterelnök, és egy pillanatra úgy tűnt: lehet, hogy Gyurcsány megbukik.

Bár jogilag semmi nem kötelezte volna lemondásra a kormányt - a törvény szerint az előző év számai maradtak volna érvényben - Gyurcsány augusztus végén a Magyar Rádiónak adott interjújában egyértelműen kijelentette: lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezek elutasítása ugyanis azt bizonyította volna, hogy a kisebbségi kormány nem életképes.

Bár Gyurcsány már november végén bizakodóan írt blogjában a költségvetési szavazásról, és a Fidesz választmányi elnöke, Kövér László is biztos volt a kormány sikerében, végül egy hajszálon múlott a kormány sorsa. Az utolsó pillanatban egy, a költségvetés egészéhez (több mint 8900 milliárd forint kiadás) képest elenyésző összegről, 3,6 milliárd forintról tört ki vita, amelyben úgy tűnt, a korábban a kormányt kisegítő MDF és SZDSZ kihátrál a szocialisták mögül, így elbukhat a költségvetés, és vele a kormány is.

A parlament korábban a szokásoknak megfelelően két szakaszban tárgyalta a költségvetést: az első, általános szakasz lezárásaként november 26-án elfogadták a főbb számokat, így a 2009-re tervezett hiány mértékét is. A következős szakaszban már csak az egyes fejezeteken belül lehetett volna átcsoportosítani, de múlt hét hétfőn a parlament ellenzéki többsége - bár erre törvényes lehetősége nem lett volna - elfogadott két olyan módosító indítványt, amely 3,6 milliárd forinttal megnövelte a kiadásokat, miközben nem jelölték meg, honnan kívánják biztosítani ennek a fedezetét.

A kormány nevében Veres János pénzügyminiszter a végső szavazás előtt egy olyan módosító indítvánnyal próbálta helyrebillenteni a mérleget, amely fejenként 500 forintról 75-re csökkentette volna az önkormányzatoknak járó sportcélú normatívát. Ez a megoldás 4,3 milliárd forintot spórolt volna meg a büdzsének, de az ellenzék nem engedte: miután 190 képviselő szavazott igennel, 189 nemmel, a független - volt fideszes - Császár Antal pedig tartózkodott, az elnöklő Áder János szavazatával elvetették az indítványt.

A pénzügyminiszter ezután azt javasolta a sebtében összehívott költségvetési, illetve alkotmányügyi bizottságoknak, hogy 4,3 milliárd forinttal növeljék meg a tervezett költségvetési hiányt. A költségvetési bizottságban azonban az MSZP nem tudta biztosítani a többséget, így az ellenzék elvetette az ötletet, és saját javaslatot fogalmazott meg helyette: a hiány növelése helyett a kormány rendelkezésére álló általános tartalékból csippentették le az összeget.

A kormánynak és az MSZP-nek nem maradt más választása, mint jó képet vágni a dologhoz, hiszen a bukásukat jelentette volna, ha nem szavazzák meg az ellenzék által átírt költségvetést. Veres János ezért bejelentette, a kormány támogatja a módosító indítványt, amit az Országgyűlés egyhangúlag elfogadott. Így végre sor kerülhetett a zárószavazásra, is, amelyen - az előzetes ígéretnek megfelelően - az SZDSZ is támogatta a büdzsét (a volt fideszes, jelenleg MDF-es Lengyel Zoltánnal és a volt fideszes Császár Antallal együtt).