Lemondott a megyeházi vitába keveredett főjegyző

Vágólapra másolva!
Távozik a Csongrád megyei főjegyző, aki szeptemberben heves vitába keveredett egy közgyűlési ülésen a fideszes megyei elnökkel. Bár utólag tagadták, hogy tettlegességig fajult volna összetűzésük, az ügyben nyomozás indult. A főjegyző családi okokra hivatkozva mondott le, döntését a közgyűlés elfogadta.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről Csongrád megye főjegyzője, Csonkáné Balda Ilona, döntését a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta. A közgyűlés sajtószolgálatának közleménye szerint a főjegyző családi okokkal indokolta elhatározását.

A lemondásról - a főjegyző kérésére - zárt ülésen tárgyalt a Csongrád Megyei Közgyűlés. Magyar Anna, a megyei közgyűlés fideszes elnöke az ülést követően elmondta, hogy a főjegyző lemondását két hónapos felmondási idővel fogadták el, a távozó főjegyzőnek ez idő alatt el kell látnia munkáját. A közgyűlés döntött arról, hogy pályázatot írnak ki a főjegyzői posztra.

A szeptember 24-i közgyűlésen a főjegyző és Magyar Anna között egy szakmai kérdésben indulatos vita alakult. A két érintett utólag közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy a történtekről "a valóságtól igen távol álló" sajtóhírek jelentek meg. Nem ütött meg senki senkit, nem volt pofon, nem kellett senkit a földről felsegíteni, és a főjegyző sem kiáltott segítségért - mondta korábban Magyar Anna.

Az eset miatt az ellenzéki MSZP-SZDSZ-frakció az elnök lemondását követelte, majd fegyelmi eljárás megindítását javasolta. A frakció egyik tagja októberben feljelentést is tett az ügyészségen. Az illetékességi szabályok alapján az ügy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra került, amely azonban elfogultságot jelentett be. Végül az Országos Rendőr-főkapitányság a Békés megyei rendőrséget jelölte ki a nyomozásra, amely jelenleg is tart.