Felborult egy mentőautó Budapesten

Vágólapra másolva!
Felborult egy mentőautó, miután összeütközött egy személyautóval a XI. kerületben. A mentő a megkülönböztető jelzést használva haladt át a lámpa zölt jelzésén, amikor karambolozott az autóval. A mentőben utazók közül nem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

Összeütközött egy személyautóval, és ennek következtében felborult egy mentőautó Budapesten a XI. kerületi Hamzsabégi és Bartók Béla út kereszteződésében hétfő délelőtt - közölte a rendőrség.

A mentő a megkülönböztető jelzést használva haladt át a lámpa zölt jelzésén, amikor karambolozott az autóval - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A mentőben utazók közül nem sérült meg senki, a személyautó sofőrjének állapotáról egyelőre nincsenek információk - tette hozzá.

Dávid Ferenc, a Szamaritánus Mentőszolgálat munkatársa elmondta: a személyautó a Tétényi úton szabálytalanul előzte meg az álló kocsisort és a piros jelzésen áthaladva ütközött a szabályosan közlekedő mentőautóval.

Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese közölte: befejeződött a műszaki mentés és megindulhatott a forgalom. De mind a Tétényi, mind a Bartók Béla úton óriási dugó alakult ki, ezért a közlekedés a környéken csak később áll teljesen helyre.