Beszólogatás lett a sztrájkos bizottsági ülésből

Vágólapra másolva!
Kivonultak a szocialista képviselők a költségvetési bizottság üléséről, mert szerintük a Fidesz - házszabály-ellenesen - arra használta ki az ülést, hogy a sztrájkoló szakszervezetek itt is hangoztathassák véleményüket. Az ellenzéki párt szóvivője viszont azt nem érti, munka helyett hova siettek ennyire az MSZP-sek. Végül a napirendben sem jutottak dűlőre, így hamar véget ért az ülés.
Vágólapra másolva!

Kivonultak az MSZP képviselői hétfőn a sztrájkoló szakszervezetek ügyében összehívott parlamenti költségvetési bizottsági ülésről. Szabó Lajos, a testület szocialista alelnöke ezt azzal indokolta, hogy Varga Mihály fideszes elnök nem szavaztatta meg a képviselőket a napirendről. Mint mondta, a házszabály rendelkezése szerint a bizottságnak először a javasolt napirendről kell szavaznia, és csak az után kezdődik az ülés, ha ezt a többség elfogadja.

A bizottság egy másik szocialista tagja, Kovács Tibor az [origo]-nak elmondta: azt sérelmezték, hogy Varga a napirend elfogadása nélkül, azonnal szót adott az ülésre meghívott szakszervezeti vezetőknek.

"A Fidesz politikai hecckampányra használta az ülést, és a házszabályt megsértve kvázi politikai vitát kezdtek" - mondta Kovács, aki szerint a sztrájkoló VDSZSZ vezetője, Gaskó István és a ferihegyi sztrájkolók képviselői úgy hangoztathatták véleményüket a munkabeszüntetésekről, mintha "sajtótájékoztató lett volna" az ülés első része. "Látszott, hogy az ellenzékkel előre egyeztetett forgatókönyv szerint éltek is ezzel a lehetőséggel" - tett hozzá a képviselő, aki szerint a bizottság szocialista tagjai közben többször hiába tiltakoztak az eljárás ellen.

"Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy a bizottsági elnök lehetőséget adott a sztrájkolók képviselőinek arra, hogy egy gyors helyzetértékelést tartsanak" - mondta az [origo]-nak Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, aki szintén tagja a bizottságnak. Szerinte elképesztő, hogy a szocialisták "kirohantak az ülésről sajtótájékoztatót tartani", miközben inkább benn, az ülésen kellett volna elmondaniuk a véleményüket. "Ha közel is a karácsony, parlamenti képviselőként kötelességük dolgozni, főleg ilyen káoszos helyzetben, nem tudom, hova siettek ennyire" - tette hozzá Szijjártó.

Végül a pártok szavaztak a napirendről, de azt 14 igen szavazattal, 14 nem ellenében és egy tartózkodással nem fogadták el, így véget ért a költségvetési bizottság ülése.