2008 végére utolérte az MDF-et és megelőzte az SZDSZ-t a Jobbik a Szonda Ipsos decemberi közvélemény-kutatása szerint. A Népszabadság hétfői számában olvasható felmérési adatok szerint a Fidesz tábora stabilan másfélszer akkora, mint az MSZP-é.

Először érte el a 2 százalékos támogatottságot a Jobbik a Szonda Ipsos közvélemény-kutató új felmérése szerint, melyet a hétfői Népszabadság ismertetett. A december 10. és 18. között végzett kutatás eredményei azt mutatták, hogy a nagy pártok esetében megmaradtak a korábban kialakult erőviszonyok. A Fidesz tábora másfélszer nagyobb a szocialistákénál, az összes választó 31 százaléka választaná a Fideszt, míg az MSZP-t csak 19 százalék. Az MDF 2, az SZDSZ csupán egy százalékon áll.

A biztos pártválasztók körülbelül 60 százaléka szavazna a Fideszre, az MSZP-re 30 százalékuk. A Szonda Ipsos szerint a Fidesz tábora egységesebb, mint az MSZP-é, szimpatizánsai aktívabbak, önbizalmuk állandó, és határozottabban kiállnak választott pártjuk politikusai mellett. A Fidesz fölénye az 50 év alattiak, a kis-és közepes városokban valamint a falvakban élők körében a legerősebb, míg az MSZP a nyugdíjasok körében, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban számíthat több szavazóra.

Az elmúlt fél évben gyengült az MDF és az SZDSZ pozíciója is, de az MDF rendre megelőzte a szabad demokratákat - állítja a Szonda Ipsos. A Jobbik viszont sokat erősödött: év elején még alig mérhető politikai erő volt, a második félévben azonban utolérte és megelőzte a KDNP-t és a MIÉP-et. Az összes választó körében 2, a biztos pártválasztóknál 3 százalék a támogatottsága.