Lopott autóval menekültek a bulizó tolvajok

Vágólapra másolva!
Rövid autós üldözés után sikerült elfognia a salgótarjáni rendőröknek két szlovák állampolgárságú fiatalt, harmadik társuk el tudott menekülni. A három tolvaj bulizni érkezett Salgótarjánba, de végül úgy döntöttek, hogy kocsit lopnak - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Eredetileg szórakozni érkezett három 21 éves, szlovák állampolgárságú fiú, akik végül egy lopott autóval távoztak a településről. A három tolvajt a salgótarjáni rendőrök fogták el: éjszaka ellenőrizni akartak egy személyautót, a sofőr azonban nem állt meg, hanem gázt adott. Menekülés közben, a város határát jelző tábla után egy földútra akart lekanyarodni az autóval, de a nagy sebesség miatt a kocsi az árokba csúszott.

A sofőr kiugrott a kocsiból, elszaladt, de két társát a rendőrök a helyszínen elfogták. A szlovák férfiak nem tudták bemutatni a gépkocsi iratait, mint kiderült, azért, mert az autót nem sokkal korábban lopták el Salgótarjánból. A két autótolvajt előállították, de harmadik társuk vasárnap óta szökésben van - tájékoztatott Dankóné Nagy Éva, a Nógrád megyei rendőrség szóvivője.