Székely Tamás egészségügyi miniszter december 10-i sajtótájékoztatóján azt mondta a H1N1 elleni védőoltást eddig a lakosság 22-23 százaléka kapta meg. Az Egészségügyi Világszervezet szerint több európai országban már lecsengett a járvány legnagyobb hulláma, Magyarország azon európai országok között van, ahol néhány térségben növekszik a megbetegedések száma. Székely szerint várhatóan január második felében tetőzik majd a járvány.
Székely sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy nem teszik kötelezővé az oltást, inkább meggyőzni szeretnék az embereket. Az ÁNTSZ adatai szerint ugyan az orvosok nagy részét már sikerült, de azért akadnak olyanok, akik nem kötelezték el magukat a vakcina mellett.
Összesen 25 eljárást indított az ÁNTSZ regionális irodáihoz a H1N1-vakcina beadását akadályozó orvosok ellen az oltási kampány októberi kezdete óta - derül ki az ÁNTSZ [origo]-nak küldött adataiból. Az ÁNTSZ szerint a panaszok elenyésző része szólt az oltást megtagadó orvosokról, a fő problémák olyan helyzetekből adódtak, amikor az orvos nem tudta, hogy kinek jár ingyen az oltás. Több ügy végződött úgy, hogy az orvost jegyzőkönyvben utasították az oltás beadására, igaz, néhány panaszról kiderült, hogy nem volt megalapozott. A legtöbb panasz, 13 Budapesten volt.
Egy III. kerületi orvos ellen két panaszt is tettek, akit köteleztek az oltás beadására és az eljárási bírság megfizetésére, de fellebbezett a határozat ellen. Egy ügyet orvosi etikai bizottság vizsgál és várhatóan egy másik is a testület elé kerül.
Megváltozott viszont a vakcináról néhány olyan orvos véleménye is, akik korábban valami miatt kifogásolták az oltóanyagot. Szeptemberben még nem javasolta terhes nőknek a H1N1 elleni védőoltást Kertai Aurél, a Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője. Akkor többek között arra hivatkozott, hogy a készítményhez mellékelt leírás szerint az csak három év felettieknek adható be, tehát magzatok nem kaphatják meg. Az egészségügyi törvény pedig előírja, hogy kizárólag a leírásban rögzített csoportok olthatók. Kertai ezért az oltás helyett azt ajánlotta a várandósoknak, hogy keveset tartózkodjanak közösségekben, a családtagjaik pedig oltsák be magukat.
Kertai most azt mondta az [origo]-nak, hogy az a legjobb, ha a terhesek is, és a környezetükben élők is kérik az oltást. Véleménye azért változott, mert az ÁNTSZ legutóbbi állásfoglalásában az Egészségügyi Világszervezetre és a világjárványra hivatkozva mindenkinek javasolja a védőoltást. Ráadásul azt állítja, hogy változott a "jogszabályoknak való megfelelőség". A szerhez mellékelt leírásba ugyanis bekerült: a várandósok a háziorvosi és egyéni döntés alapján kaphatják meg azt.
Az orvos szerint fontos változás, hogy a szakmai kollégiumok véleménye is módosult. Korábban a nőgyógyászok sem álltak ki egységesen az oltás mellett. A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikák tanszékvezető professzorai, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium és a Magyar Nőorvos Társaság vezetőségi tagjai december 13-án azonban kiadtak egy közleményt, mely szerint a járványban a várandósok a legveszélyeztetettebbek, ezért "valamennyi hazai és nemzetközi szakmai szervezet állásfoglalása ma már egyértelmű: a járvány továbbterjedése, a súlyos, halálos szövődmények csak a védőoltással előzhetők meg, a védőoltásnak nincs alternatívája".
Kertai azt mondta: ő csupán a jogi szabályozást szerette volna tisztázni, felhívni a figyelmet arra, hogy a jogszabályokat be kell tartani, valamint egyértelművé tenni a lakosság száma az olthatóság feltételeit. "Ez mára rendeződött, de sokkal előbb kellett volna. Az egészségügyi minisztériumnak, szakmai kollégiumoknak, ÁNTSZ-nek szeptemberben ki kellett volna adni a helyzetet tisztázó módszertani levelet vagy állásfoglalást" - mondta.
"Ez a legveszélyesebb oltóanyag a mellékhatások szempontjából" - írta a Hírszerző Szalka Andrást, az Infektológiai Szakmai Kollégium tagját idézve október közepén. A szakmai kollégium ezt Szalka magánvéleményének minősítette, majd az orvos október 19-én az [origo]-nak azt mondta: a kisgyerekek oltását valóban ő kifogásolta, a terhes nők esetében azonban az Infektológiai Szakmai Kollégium összes tagja egyetértett abban, hogy őket a mellékhatásként esetleg fellépő láz miatt ne az Omninvest által gyártott vakcinával oltsák be.
Az Infektológiai Szakmai Kollégium november 23-i álláspontja szerint a vakcina 1-3 éves gyermekek számára is biztonságos és hatékony, és bár az oltóanyag várandós nőkben történő alkalmazásával nincs tapasztalat, semmi nem utal arra, hogy anyai vagy magzati károsodást okozna. "Az idő fogy. A megoldás pedig itt van a kezünkben - csak élni kell vele és be kell adni a védőoltást" - áll a szakmai kollégium kiadványában.
Szalka megkeresésünkre azt állította ő sosem mondta, hogy nem kell oltani, ellenkezőleg: oltani kell, de nem mindegy, hogy kit és mivel. Csupán arra figyelmeztetett - jelentette ki -, hogy a Magyarországon használatos vakcina nem a legoptimálisabb a terhesek és kisgyerekek számára - ezt a véleményét továbbra is fenntartja. Ezzel együtt nekik is az oltást javasolja.
Ezen az oldalon minden hírt megtalál a H1N1-ről.