Magnóra vették az áldozatok a csepeli gyilkosságot

Vágólapra másolva!
A biztonsági őrt és az iskola gazdasági helyettesét gyanúsítja a rendőrség a szerda este történt csepeli kettős gyilkosság elkövetésével. A két férfit sikkasztás miatt kirúgták az iskolából, ezért találkoztak az intézmény vezetőjével, és egy tanárral, akik rögzíteni akarták a beszélgetésüket, így végül felvették saját halálukat. Az őr saját magát sebesítette meg, társa pedig eltűntette az iskolai kamera felvételeit.
Vágólapra másolva!

Két személyt fogtak el a szerda esti csepeli kettős emberöléssel kapcsolatban - közölte a rendőrség csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Bodnár Zsolt dandártábornok. A rendőrség gyanúja szerint a lövéseket az 52 éves K. Tamás adta le, aki biztonsági őrként dolgozott az iskolában, és maga is megsebesült. Feltételezik, hogy miután rálőtt az iskola vezetőjére, illetve egy tanárra, saját magát is megsebesítette a bal tenyerén. Egyelőre nem tudni, hogy véletlenül-e, vagy azért, hogy elterelje magáról a gyanút.

A rendőrség szerint tettestársa is volt: a másik őrizetbe vett férfi, a 36 éves D. Gábor, aki az intézmény gazdasági helyettese volt a gyilkosság előtt. Ő szintén ott volt a lövöldözésnél. A rendőrségi bejelentést tevő biztonsági őr megpróbálta félrevezetni a rendőrséget azzal, hogy azt állította: egy álarcos ismeretlen lövöldözött az iskolában, később pedig megpróbálta az iskola egy nemrég eltanácsolt diákjára terelni a gyanút, akit a rendőrök el is kezdtek keresni.

A bűncselekmény szerda este háromnegyed hétkor történt Csepelen, a Széchenyi utcában lévő alapítványi iskolában, a lövöldözésben ketten meghaltak. Az egyik halálos áldozat az intézmény alapítványi vezetője, Takács József, aki a helyi önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője volt (róla részletek keretes anyagunkban). A másik áldozat az iskola egyik 32 éves tanára volt. A rendőrség szerint a gyilkosságnak nincs politikai vonatkozása. "Kizárható a politikai cél, egyértelműen munkahelyi konfliktus volt" - mondta Bodnár.

A rendőrség által közölt névrészlet, valamint életkor alapján feltételezhető, hogy az elbocsátott gazdasági helyettes szintén egy helyi politikus, a csepeli MSZP tisztségviselője, Deme Gábor. A párt honlapján olvasható bemutatkozásában Deme Gábor azt írja magáról: "a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolának vagyok az igazgatója". (A rendőrség tájékoztatása szerint D. Gábor gazdasági igazgató, illetve gazdasági helyettes volt az iskolában.)

Csütörtök délután az iskola telefonjait fogadó Kosik György, a Csepeli Erőmű Szak- és Átképző Kft. vezetője az [origo]-nak megerősítette, hogy Deme Gábort vette őrizetbe a rendőrség. Tóth Mihály csepeli polgármester, a helyi MSZP elnöke szintén úgy tudja, hogy Deme Gáborról van szó, bár jelezte: hivatalos információt nem kapott erről. Deme a december 10-i tisztújításig elnökségi tag volt a csepeli MSZP-ben, jelenleg a képzési és oktatási bizottság tagja. A helyi MSZP elnöke azt mondta: "meggyőződése", hogy a gyilkosságnak nem volt politikai vonatkozása.

Felvették saját halálukat

A rendőrség azért fogott gyanút, mert a helyszínen talált véres lábnyomok alapján belső ember követhette el a kettős gyilkosságot. A lábnyomok ugyanis nem csak kifelé vezettek, hanem azt mutatták, hogy az elkövető az iskolai szerverszobába ment. A rendőrség szerint a gyilkos azért ment oda, mert tudta, hogy az iskola be volt kamerázva és meg akarta semmisíteni a felvételeket. A szerverszoba ajtaján, amelyet berúgtak, megtalálták a biztonsági őr lábnyomát. A szervert végül a gazdasági helyettes magával vitte, és a Dunába dobta. A tervek szerint búvárok keresik meg a folyóban a szervert. A férfi csütörtökön elvezette a rendőröket oda, ahol állítólag a vízbe dobta a szervert, de a Duna felszínét ott több centiméter vastag jég borítja, így oda nem rejthette el a számítógépes berendezést - mondta el csütörtök délután a BRFK szóvivője. A gazdasági helyettes kihallgatását folytatják, hogy kiderüljön, hol lehet valójában ez a bizonyíték.

A rendőrök szerint a két férfi indítéka azt volt, hogy a bűncselekményt megelőző napon mindkettőjüket elbocsátották egy nagyjából 3-4 millió forintos sikkasztási ügy miatt, amelynek a részleteit nem ismertették. Miután a gazdasági helyettest kirúgták, felhívta Takácsot, és megbeszélt vele egy találkozót a tanítás utánra. Az igazgató nem akart egyedül menni, ezért megkérte egy tanár kollégáját, hogy menjen vele.

Sőt, a tanárnál egy diktafon is volt, valószínűleg rögzíteni akarta, mi hangzik el a sikkasztási üggyel kapcsolatban. A rendőrség így a lelőtt tanárnál megtalálta a felvételt, amelyen az egész lövöldözés rögzítve volt. Keszthelyi József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának vezetője azt mondta, hogy soha nem hallottak még ilyen brutális kivégzést, ezért nem is hozzák nyilvánosságra a felvételt. Az áldozatoknak semmi esélyük nem volt - tette hozzá Keszthelyi.

A gazdasági helyettes részleges beismerő vallomást tett. Azt állítja, már nem tartózkodott abban a helyiségben, ahol a megbeszélés volt, mikor az összesen öt lövés eldördült. A biztonsági őr még kórházban van, a rendőrség ott rendelte el az őrizetét.

A biztonsági őr korábban már volt büntetve: okirathamisításért és csalásért. Nem volt sohasem tagja fegyveres szervezetnek. A gyilkos fegyvert a rendőrök megtalálták a helyszínen. Egyelőre még vizsgálják, de az már biztos, hogy nem önvédelmi fegyver volt.