Lefújták az egyik pécsi nagyprojekt pályázatát

Vágólapra másolva!
Érvénytelenítették az egyik pécsi nagyberuházásra kiírt, már célegyenesben járó pályázatot, mert túl drága ajánlatok érkeztek. A projekt az Európa Kulturális Fővárosa program része. A pályázat lefújásával legalább két hónapot csúszik a könyvtárakat tömörítő óriás tudásközpont felépülése, így fél évvel biztosan lekési a kulturális év kezdetét az átadás.
Vágólapra másolva!

Érvényteleníti a Baranya Megyei Önkormányzat a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a regionális könyvtár és tudásközpont kivitelezésére kiírt pályázatot, miután a beérkezett ajánlatok messze meghaladták az építkezés tervezett költségét - közölte a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Hargitai János.

A napokban lejárt határidőig két cég nyújtotta be ajánlatát, az egyiké 1,3 milliárd forinttal, a másiké 1,7 milliárd forinttal volt több a fejlesztés előzetesen kalkulált nettó 4,1 milliárd forintos költségénél - közölte Hargitai.

A kivitelezőt január végén nevezték volna meg. Az MTI által pontosan meg nem nevezett szakemberek szerint a tudásközpont kivitelezéséhez tizenhat hónapra van szükség, a korábbi megvalósíthatósági tanulmány 14 hónappal számol, Tasnádi Péter pécsi polgármester pedig korábban egy interjúban azt mondta, 16-18 hónap alatt épülhet fel a létesítmény.

Ennek alapján, ha már február elején elkezdődött volna az építkezés, akkor - 16 hónapos kivitelezéssel számolva - 2010 májusa előtt nem készült volna el a tudásközpont - azaz a nyitás hónapokkal lekéste volna a kulturális év kezdetét. Mivel a pályázat érvénytelenítése miatt újat kell kiírni, ez legalább két hónapos csúszást jelent: így legkorábban július után készülhet el a tudásközpont.

Hargitai szerint, ha kiderül, hogy a beruházást alultervezték, akkor két megoldás lehetséges: bővíteni kell a forrást, vagy a tudásközpont szegényesebb formában épül meg. Az előbbire aligha adna többet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az utóbbi pedig bizonyos tekintetben az eredeti elképzelések feladását jelentené - magyarázta a kereszténydemokrata politikus.

A regionális könyvtár és tudásközpont a majdani tulajdonos Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetőinek reményei szerint Pécs és a régió információs és dokumentumigényét szolgálná. Ezen kívül alkalmas lenne közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. A terv szerint Kaptár nevet kapó, 13 ezer négyzetméteres, négyemeletes épületbe költözne a jelenlegi városi és megyei könyvtár, a pécsi egyetem központi könyvtára, valamint a jogi és közgazdaságtudományi kar könyvtára. Az épületben két, egyenként 200 fős előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanának az eredeti terv szerint.