Szmogriadót rendeltek el Miskolcon is

Vágólapra másolva!
Szmogriadót rendeltek el Miskolcon. Tilos a szabadban tüzelni, és arra kérik a miskolciakat, autók helyett használják a tömegközlekedést. Sopronban és Egerben sem megnyugtató a helyzet, ezért ott is felhívással fordultak a lakossághoz. Debrecen környezetvédelmi bizottságának szocialista elnöke szerint a polgármester nem tett eleget tájékoztatási és riasztási kötelezettségének. Ha marad a szmogriadó, több vidéki településről félárú vonatjeggyel utazhatnak Budapestre az ingázók.
Vágólapra másolva!

Szmogriadót rendelt el Káli Sándor polgármester Miskolcon, miután a szálló por légköri koncentrációjának átlagértéke túllépte a riasztási küszöbértéket - közölte Csizmadia János, az önkormányzat építési és környezetvédelmi osztályának vezetője.Az önkormányzat intéző bizottságot hozott létre, amely hétfői ülésén nem rendelt el közlekedési korlátozást Miskolcon és nem korlátozta az ipari üzemek működését. Továbbra is lehet szénnel és fával tüzelni.

A légszennyezettség további romlásának megelőzése érdekében ugyanakkor az önkormányzat arra kéri a miskolciakat, hogy ne használjanak dízel üzemű illetve kétütemű autókat, és vegyék igénybe a tömegközlekedést. Megtiltották a szabadban a tüzelést, amit a közterület-felügyelet munkatársai és a mezőőrök fokozottan ellenőriznek.

Forrás: MTI
A riadót a miskolci szmogbizottság rendelte el

Sopron felhívással fordult a lakossághoz

Sopronban a levegőben a szálló por koncentrációja két egymást követő napon meghaladta a riasztási küszöbértéket, a köbméterenként 100 mikrogrammot, ezért az önkormányzat hétfőn azzal a felhívással fordult a lakossághoz, hogy lehetőleg ne használják gépjárműveiket, a levegőt erősen szennyező anyagokkal működő tüzelőberendezéseiket pedig csak a feltétlenül szükséges mértékig vegyék igénybe - mondta Kuslics Balázs, az önkormányzat szóvivője.

A felhívásban az is szerepel, hogy ha nem feltétlenül fontos, a város lakói ne tartózkodjanak szabadban, a porszennyezésre érzékenyek pedig használjanak az utcán porálarcot, maszkot.

Kuslics Balázs szerint hétfőn a határérték körüli volt a szennyezettség, viszont múlt szombaton a szálló por koncentrációja 24 óra átlagában elérte a köbméterenkénti 112,8, vasárnap pedig a 117,5 mikrogrammot. A szóvivő szerint a helyzet romlásával korlátozó intézkedéseket vezethetnek be.

Egerben a határérték fölött van a szálló por

A szálló por koncentrációja Egerben is meghaladja a határértéket, de egyelőre nem rendeltek el szmogriadót, mert a helyzet lényegesen jobb, mint a közeli borsodi településeken.

Habis László, Eger polgármestere azt mondta, hogy az adatok szerint a helyzet nem megnyugtató, ezért ha tovább növekszik a szálló por koncentrációja, az autóhasználat korlátozására fogják kérni a gépjárművek tulajdonosait, elsősorban a dízeleseket.

Székesfehérvár nem rendel el szmogriadót

Székesfehérváron nincs szükség szmogriadó elrendelésére, de a szakemberek folyamatosan figyelik és értékelik a helyzetet - döntött hétfő délutáni ülésén a városi védelmi bizottság.

A városban a szálló por koncentrációja szombaton 101,7 mikrogramm volt, azaz kismértékben meghaladta a 100 mikrogramm/köbméter riasztási határértéket, a szálló por koncentrációja két egymást követő napon most sem lépte át a megengedett mennyiséget.

A város polgármestere, Warvasovszky Tihamér azt kérte, hogy aki teheti, inkább a tömegközlekedést vegye igénybe a következő napokban és ne tartózkodjon sokat a szabad levegőn.

Debrecenben tilalmakat vezetnének be

Debrecen szmogrendeletének módosítását kezdeményezi a helyi önkormányzat környezetvédelmi bizottságának szocialista elnöke, Szabó Miklós. Szerinte a rendelkezés idejétmúlt, ezért felül kell vizsgálni. Ugyanakkor kifogásolta, hogy Debrecen polgármestere nem tett eleget tájékoztatási és riasztási kötelezettségének, amivel megsértette a helyi rendeletet. Szabó Miklós szerint miután a légszennyezettségi adatok folyamatosan meghaladták a megengedett értéket, a polgármesternek nem lett volna mérlegelési lehetősége: kötelessége lett volna betartani a rendeletet, a lakosságot tájékoztatni és felkérni arra, hogy tartózkodjon a magántulajdonú személygépkocsik, motorkerékpárok és mopedek használatától a város egész területén.

Szerinte nem elég a tiltás, a kritikus napokon például ingyenessé kell tenni a tömegközlekedést, elsősorban a villamos és a trolibuszt Debrecenben.

Kedvezményes vonatjegy a Budapestre tartóknak

Ha kedd reggel nem oldják fel a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak az autósok Budapesti Közlekedési Szövetség szolgáltatási területén - mondta a MÁV-START Zrt. szóvivője hétfő délután.

Balogh-Fazekas Anita szerint a kedvezményt - forgalmi engedély felmutatásával - a gépjármű tulajdonosa vagy üzemben tartója veheti igénybe Szokolya, Nógrádkövesd, Hatvan, Jászrényszaru, Szolnok, Nagykőrös, Lajosmizse, Kunszentmiklós-Tass, Pusztaszabolcs, Székesfehérvár, Tatabánya állomások és Budapest közötti szakaszokon.