Guberálóknál lehet a csepeli gyilkosság bizonyítéka

2009.01.16. 13:38

A csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjának ügyvédje szerint csepeli kukákban végezte és onnan tűnt el a szerver, amely őrzi az iskolai kamerák gyilkosságot megörökítő felvételeit. Az alapítványi iskola kuratóriumának elnöke érthetetlennek tartja a gyilkosságot, mivel szerinte az iskola vezetése hajlandó lett volna házon belül tisztázni a sikkasztási ügyet, mely a rendőrség szerint a gyilkosság indítéka lehetett.

Guberálók kikérdezésével lehetne utánajárni, hová tűnt az a szerver, amelyen megtalálhatók a csepeli kettő gyilkosság idején készült, az iskolai kamerák által rögzített felvételek - mondta az [origo]-nak az egyik gyanúsított, Deme Gábor ügyvédje, Ruttner György.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában múlt szerdán lőtték agyon az intézményvezetőt, Takács Józsefet és helyettesét, Papp Lászlót. A kettős gyilkosság miatt Deme Gábor volt gazdasági igazgatót társtettesként, a gondnoki feladatokat ellátó 52 éves K. Tamást pedig tettesként, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

A gyanúsítottak a rendőrök szerint a gyilkosság után elvitték az iskolából a kamerák felvételeit tartalmazó szervert. Deme Gábor őrizetbe vétele után először azt vallotta, a Dunába dobta azt. A rendőrség kereste is ott, ám nem találták meg. Deme utóbb módosította vallomását, most azt állítja: két darabban, két különböző, egymástól körülbelül száz méterre található kukába dobta a szervert - közölte védője. Az ügyvéd szerint ezt bizonyítja, hogy a rendőrség az egyik kukában megtalálta a szatyrot, amelyben Deme a szervert vitte, a másikban pedig ott volt a számítógép külső borítója. Ruttner György szerint a környéken guberálók tudhatják, hova tűnt a kamerák felvételeit őrző szerver a kukákból, ezért a rendőröknek ki kellene kérdeznie őket.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden olyan helyen keresi a szervert, ahol a nyomozás adatai alapján fellelhető lehet" - írta az [origo]-nak pénteken a BRFK sajtóosztálya, amely a nyomozás érdekeire hivatkozva a keresésről nem közölt részleteket.

Az ügyvéd szerint a gondnokot a csepeli rendőrkapitány ajánlotta

A gyilkosság idején hangfelvétel is készült, a diktafont az egyik áldozatnál találta meg a rendőrség. A hangfelvétel tartalmát a rendőrség hivatalosan nem hozta nyilvánosságra, de a Blikk a hanganyagot idéző cikket közölt a hét elején. Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálatot indít az ügyben. A rendőrség tagadja, hogy tőlük került volna a hanganyag a napilaphoz, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a cikkben megjelent idézetek nem is felelnek meg a valóságnak. Deme Gábor ügyvédje azt állítja: a hangfelvétel meghallgatását neki sem tette lehetővé a rendőrség, és hivatalos leiratot sem kapott róla.

Ruttner György úgy tudja védencétől, hogy az emberölés másik gyanúsítottja, K. Tamás a csepeli rendőrkapitány, Császár Mihály ajánlására került gondnoknak az iskolába. "Úgy tudjuk, hogy Császár Mihály alzeredes úr - teljesen jóhiszeműen  - személyesen vitte el és mutatta be" - mondta az ügyvéd. Az [origo] szerette volna megkérdezni a csepeli rendőrkapitányt, hogy megerősíti-e ezt az állítást, és ha igen, tudott-e róla, hogy K. Tamás már volt büntetve okirat-hamisításért és csalásért. Császár titkárságán azonban azt mondták, hogy a rendőrkapitány nem nyilatkozik az ügyben, kérdéseinket a BRFK sajtóosztályának tegyük fel. "A kapitány úr nem adott személyére ajánlást" - mondta az [origo]-nak a BRFK sajtóosztályának vezetőhelyettese, Illés Hilda. Az alapítványi iskola kuratóriumának elnöke, Weszelovszky Károly pénteken szintén azt mondta: nem igaz, hogy K. Tamás a csepeli rendőrkapitány embere lett volna, álláshirdetés révén került az iskolába.

Az iskola hajlandó lett volna megegyezni Demével

A rendőrség szerint a kettős gyilkosság indítéka egy elszámolási vita volt az intézményvezető és Deme Gábor között. Az alapítványi iskola kuratóriumának elnöke pénteken beszélt az MTI-nek az ügy részleteiről. Feltűnt az alapítványnak a múlt év végén - mondta -, hogy néhány dolog nem megy zökkenőmentesen. Ezért december elején felkérte Takács Józsefet, az iskola igazgatóját, hogy számoljon be a kuratóriumnak az iskola működéséről. Tájékoztatást kért többek közt az elméleti és gyakorlati órákról, a tanárok túlóra-elszámolásairól, juttatásokról, gépkocsi-használatról. Takács József ezeket a kérdéseket átadta Deme Gábornak és az időközben felfüggesztett Kovács Ildikónak, a gazdasági felelősnek, hogy az eredményekről ők tájékoztassák a kuratóriumot - mondta a kuratórium elnöke.

Weszelovszky szerint, miután letelt a kiszabott pár napos határidő, válasz pedig nem érkezett a két vezetőtől, az igazgató és helyettese, Papp László maguk kezdtek el vizsgálódni. Ekkor derült ki, hogy valóban vannak hiányosságok, amit Takács József tisztázni szeretett volna Deme Gáborral. A meggyilkolt igazgató a tizenöt napos téli szünet előtt kérte el a könyvelést, és az alatt az egészet átnézte. Következtetéseit egy találkozón akarta megbeszélni Demével. A találkozó január 6-án volt, ott volt Takács, Deme és az iskola jelenlegi megbízott igazgatója, Kosik György.

Takács József ekkor előadta a problémát, amelyet Deme vitatott - állítja a kuratórium elnöke. A férfit már a téli szünet alatt felfüggesztették állásából a hiányosságok kivizsgálásáig. Nem igaz tehát az az állítás, hogy Demét elbocsátották volna - mondta Weszelovszky Károly, aki szerint nem akartak rendőrségi ügyet, és épp Takács József volt az, aki a leginkább hangoztatta, hogy nem akarja kettétörni Deme életét. Ezért a vezetők azt is elfogadhatónak tartották volna, ha megegyeznek, és Deme visszafizeti a hozzávetőleg 4-5 millió forintos hiányt.

Weszelovszky szerint három alternatívát is felajánlottak Demének arra esetre, ha valóban bebizonyosodott volna, hogy köze van a pénz eltűnéséhez: visszaminősítették volna tanárnak, közös megegyezéssel távozhatott volna, vagy elbocsátották volna. Weszelovszky Károly érthetetlennek tartja a gyilkosságot, mert szerinte nem akarták sarokba szorítani Demét. Ő csak arra tud gondolni, hogy a rangra vágyó Deme Gábort már ez is sértette - mondta.

A kuratórium elnöke szerint érthetetlen a ravaszt meghúzó K. Tamás tette is, őt ugyanis senki nem vádolta vagy gyanúsította az eltűnt pénzekkel kapcsolatban, és ezért - a korábbi hírekkel ellentétben - felfüggesztve sem volt. Betegszabadságon volt, amiért Takács József egy levél tanúsága szerint jobbulást és boldog új évet is kívánt neki - tette hozzá Weszelovszky.

A gondnok "szinte testőrként követte" Demét

Demét és K-t gyakran látták együtt, a férfi szinte testőrként követte Demét - állítja Weszelovszky. Takács József azt mesélte a gyilkosság előtt, hogy akkor is az iskola előtt várta Demét, amikor a január 6-i megbeszélés zajlott. Azelőtt pedig Deme "kikönyörgött" az igazgatótól egy másik találkozót is, de Takács hiába várta Demét. Szemtanúk azonban látták Demét K. Tamással az iskolához közeli buszmegállóban, amint elsiettek - mondta az elnök.

A kuratóriumi elnök szerint nem politikai leszámolás történt, és nincs jelentősége annak, hogy a meggyilkolt igazgató a helyi önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője volt, Deme pedig a csepeli MSZP tagja. Nagy Henrik, az alapítvány jogi képviselője elmondta: jogi lépéseket tesznek mindazon újságokkal, illetve televíziókkal szemben, amelyek politikai leszámolásként, illetve második Zuschlag-ügyként próbálják beállítani a történteket.

Az elnök az iskola finanszírozásával kapcsolatban elmondta: kizárólag állami normatívából gazdálkodnak, évente körülbelül 120 millió forint a költségvetésük, ami úgy jön ki, hogy a 620 tanuló után fejenként 200 ezer forint jár az iskolának. Önkormányzati támogatást nem kapnak, hat év alatt összesen egymillió forintot pályáztak meg sikeresen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK