Hat ember jelentkezését várják az eltűnt lány ügyében

Vágólapra másolva!
Hat ember jelentkezését várja a rendőrség az eltűnt francia lány ügyében - valamennyien láthatók a térfigyelő kamerák felvételein az elhaladó lány közelében. A francia diák eltűnésének éjszakáján készült videókat a rendőrség közzétette a honlapján.
Vágólapra másolva!

Közzétette a rendőrség honlapján a Madách téri és a Roosevelt téri térfigyelő kamerák felvételeit, melyek a francia Ophélie Bretnacher eltűnése idején készültek. A tavaly szeptember óta a Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló lány december 4-én, a hajnali órákban tűnt el azután, hogy egyedül indult haza egy pesti szórakozóhelyről budai lakásába.

A rendőrség várja a térfigyelő kamerák felvételein szereplő emberek jelentkezését, és kéri, hogy aki az eltűnéssel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést.

A felvételeken a rendőrség feliratokkal és nyilakkal hívja fel a figyelmet az alakokra, akik felbukkantak az elhaladó Ophélie közelében. A Madách téren készült képsorokon látszik egy taxi és egy piros kabátos férfi. A taxisofőr először az autótól távolabb áll, majd beszáll, és elhajt, a piros kabátos férfi pedit átmegy a zebrán. A Roosevelt téri kamera rögzítette, amint a híd déli oldalán Buda felé egy fekete dzsekis férfi halad, megáll egy taxi, majd elindul a sávjában és felhajt a hídra, és elment a kamera előtt egy fekete ruhás, valamint egy kapucnis, hátizsákos férfi.