Pénzbeszedőt betonozott be egy pécsi férfi

Vágólapra másolva!
Megölte, elásta majd bebetonozta egy pénzügyi vállalkozás alkalmazottját egy férfi Pécsett. A gyanúsított nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket, ezért határozta el, hogy megöli a pénzbeszedőt. A gyilkosság még tavaly nyáron történt.
Vágólapra másolva!

Egy adós gyilkolta meg egy pénzügyi vállalkozás 50 éves alkalmazottját, akinek holttestét kedden Pécsett, az elkövető kertjében elásva, betonba öntve találta meg a rendőrség - közölte szerdán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Dakos József rendőrfőkapitány szerint a 21 éves munkanélküli fiatalember beismerő vallomást tett. Emberöléssel gyanúsítják, őrizetbe vették, és a bíróságnál kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A gyanúsított és családja három hitelt vett fel, összesen 320 ezer forinttal tartozott a pénzintézetnek, de a törlesztés gondot okozott. Gyakran késtek a részletfizetéssel, a fiatalember ezért elhatározta, megöli a pénzbeszedőt.

Amikor a pénzbeszedő 2008. július 26-án megjelent nála, hogy átvegye az esedékes törlesztőrészletet, a ház konyhájában egy feszítővassal agyonverte, és elvette a nála lévő 180 ezer forintot. Holttestét egy sóderhalom alá rejtette, majd éjjel a kertben elásta.

A rendőrség szerint a férfi érzete, hogy egyre inkább rá terelődik a gyanú, ezért a holttestet tavaly ősszel kiásta, és bebetonozta. A rendőrség kedden tartott házkutatást a gyanúsítottnál, ahol megtalálták a holttestet.