Szakszervezet-rombolókra gyanakodik a LESZ és az RDSZSZ

2009.01.23. 0:44

Elfogadhatatlannak tartják a korábban reptéri sztrájkot hirdetett szakszervezetek a Budapest Airport által csütörtökön ismertetett jutalom-rendszert, mert szerintük az szubjektív és kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat. Szerintük a Budapest Airport úgynevezett szakszervezet-rombolókat alkalmazva tárgyalt ellenük, ezért kilétüket firtatják a munkáltatónál. A felmérések szerint a magyarok többsége ellenzi a sztrájkot, csak azok támogatják, akik rendszeresen repülnek.

A Budapest Airport (BA) csütörtökön ismertette javaslatát a minőségi jutalom-rendszerre, amely bizonyos kritériumok alapján, továbbá a közvetlen munkahelyi vezető javaslata alapján fizetne jutalmat a dolgozóknak.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és az Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szövetsége (RDSZSZ) csütörtöki közleményükben azt is írják, hogy elfogadhatatlannak tartják a javasolt "bónusz-rendszert", amely alapján szerintük az kapna havonta pár ezer forinttal többet, akivel a menedzsere elégedett. Szerintük a jelenléttől, és a főnökök szubjektív értékelésétől függő bónusz növeli a dolgozók kiszolgáltatottságát, ráadásul csak töredékét ellenételezi annak a pénznek, amit a vezetőség többi javaslata elvenne a munkavállalóktól.

Szakszervezet-rombolók alkalmazásával vádolják a BA-t

A szakszervezetek arra gyanakodnak, hogy a  repülőteret üzemeltető BA úgynevezett szakszervezet-romboló (union buster) vállalkozást fogadott fel a dolgozói érdekképviseletek megrendítésére.

A LESZ és az RDSZSZ közös közleményében azt írja, hogy a BA álláspontjának megmerevedése egybeesett külsős jogászok és tanácsadók feltűnésével. Az elmúlt hetekben az egyeztetés minden ülésén részt vettek a "rejtélyes tanácsadók", akik nemcsak a szakszervezetek kérdéseire adandó válaszokat súgták meg a menedzsment tagjainak, hanem időnként azt is megmondták, mire válaszolhatnak a jelenlévő igazgatók, és mire nem.

A szakszervetek ezért kérdésekkel fordultak a BA vezetéséhez, amelyekben egyebek mellett azt szeretnék megtudni, hogy kiket képviselnek a tárgyalásokon feltűnt személyek, és mire szól a megbízatásuk.

A kérdésekre kapott válaszokról a LESZ és az RDSZSZ tájékoztatja a brit Unite szakszervezetet is, amely szerintük "már most is növekvő aggodalommal figyeli a budapesti eseményeket".

A magyar szakszervezetek azt mondják, hogy a kétmilliós tagsággal rendelkező brit érdekképviselet azt ígérte, hogy keményen fellép a Hochtief Airport londoni Gatwick repülőtéren történő tulajdonszerzése ellen, amennyiben a német cég nem változtat tisztességtelen eszközein, és nem állapodik meg a budapesti szakszervezetekkel.

Nyomozás a légiközlekedés veszélyeztetés gyanúja miatt

A Fővárosi Főügyészség nyomozás megkezdésére utasította a Budapesti Rendőr-főkapitányságot légiközlekedés veszélyeztetés gyanúja miatt, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) beadványának helyt adva. A szövetség szerint a ferihegyi sztrájk kezdetén a repteret üzemeltető Budapest Airport megsértette a biztonsági előírásokat, amikor nem megfelelően képzett munkaerőt, néhány esetben irodai alkalmazottakat állított biztonsági ellenőrzési pontokra.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített felmérés szerint a válaszadók többsége ellenzi a ferihegyi munkabeszüntetéseket, és csak valamivel több mint egyharmaduk támogatja azt. A Turizmus Kft. megbízásából készült adatgyűjtés alapján azok támogatják nagyobb arányban a reptéri sztrájkokat, akik rendszeresen repülnek, illetve akik a sztrájkok idején maguk is utazni akartak vagy ismerősük, rokonuk igyekezett repülőre szállni.

A Budapest Airport dolgozóit képviselő szakszervezetek hétfőn délután 4 órától kezdték újra a december 22-én felfüggesztett sztrájkjukat, amelyet egy új kollektív szerződésért indítottak. A sztrájk támogatottsága a második nekifutáskor alacsonyabb volt a decemberinél, járatot nem kellett törölni és a gépek menetrend szerint indultak. Tavaly decemberben a sztrájk huzamosabb ideig nehezítette a reptér működését, a munkáltató és a szakszervezetek azonban ezalatt sem kerültek közelebb a szerződési feltételekről szóló tárgyalásokon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK