Kiürítik Nagykanizsa nyomortelepét

2009.01.24. 7:47

Az önkormányzat döntésével megkezdődik a Nagykanizsa nyomortelepének számító, az ott lakók által gúnyosan csak Citrom-szigetnek hívott épülettömbök kiürítése - közölte a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A Dózsa György utcában lévő egykori laktanya épületeiben jelenleg 98, többségében komfort nélküli lakás található. A körülményekre jellemző, hogy közös vécéblokkokat használnak a lakók, és vízvételi lehetőség a folyosókon van, az egyes lakásokba ugyanis csak a villanyt és a gázt vezették be - vázolta fel az állapotokat Kámán László.

A 2,3 hektáros területen, ma a város forgalmas részén fekvő hajdani József főherceg laktanya építését 1892-ben kezdték meg, a főépületet 1902-ben bővítették ki. Az eklektikus stílusú épületegyüttes egészen a második világháború végéig katonák szállása volt, majd 1956-tól az 1970-es évek végéig egyik felében kesztyűgyár működött, a másik felében pedig az 1960-as évektől állami bérlakásokat alakítottak ki.

Elvándorlás

A 30 és 100 négyzetméter közötti, korszerűtlenné vált lakásokból az 1970-es évektől indult az elvándorlás. A Magyar Vöröskereszt 2000-től átmeneti otthont működtet az egyik szárnyban, az önkormányzat pedig öt évvel később egy köztisztasági fürdőt és mosodát alakított ki a Citrom-sziget egyik épületrészében.

Kámán elmondta: ma a 89, még lakott otthonban 400-450 ember él, túlnyomó többségük gyerek. A lakók közül 30-35 család fizeti rendszeresen a lakbért és az egyéb költségeket, a többiek már összesen 9,2 millió forinttal tartoznak az önkormányzatnak.

Per 29 család ellen

Már 29 család ellen folyik per és kiürítési eljárás a nem rendezett tartozásaik miatt, de a lakók további egyharmadának szintén vannak elmaradásai. A vezérigazgató számítása szerint három év alatt fejeződhetnek be ezek az eljárások és a kilakoltatások, ezt követően a tisztességesen fizető lakóknak kell új otthont felajánlani.

Az önkormányzat megbízásából a múlt év végén készült egy felmérés, amelyből kiderül: több mint 400 millió forintot emésztene fel a volt laktanya épületeinek legszükségesebb mértékű felújítása. A közgyűlés inkább a kiürítés mellett döntött, a Citrom-sziget további sorsáról pedig a 4-5 évre tervezett folyamat lezárultával határoznak majd.

Az épülettömb műemlék, ezért lebontani nem lehet, fel kell újítani. Kámán László szerint esetleg valamilyen intézménynek, netán lakóparknak ideális lenne a frekventált helyen lévő, de mára teljesen lelakott volt laktanya.

KAPCSOLÓDÓ CIKK