Újra megnyílt a Ferihegyi 1-es terminál

Vágólapra másolva!
Vasárnap reggeltől zavartalanul közlekednek a gépek a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálról - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport. A hétfőn újrakezdett sztrájkot szerdán függesztették fel a szakszervezetek.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggeltől ismét zavartalanul közlekednek a gépek a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljáról - közölte az MTI-vel a Budapest Airport (BA) szóvivője. Ferihegyen a repülők menetrend szerint indulnak és érkeznek, a fapados járatok is a megszokott rendben, az 1-es terminálon közlekednek

A diszkont légitársaságokat kiszolgáló 1-es terminált január 19-én zárta be a BA, mivel két repülőtéri szakszervezet úgy döntött, folytatja a decemberben felfüggesztett sztrájkot. A szakszervezetek azonban 21-én szerdán felfüggesztették a sztrájkot. A munkabeszüntetés felfüggesztése után nem nyílt meg rögtön az 1-es terminál.

A Budapest Airport dolgozóit képviselő szakszervezetek 19-én délután 4 órától kezdték újra a december 22-én felfüggesztett sztrájkjukat, amelyet egy új kollektív szerződésért indítottak. A sztrájk támogatottsága a második nekifutáskor alacsonyabb volt a decemberinél, járatot nem kellett törölni és a gépek menetrend szerint indultak. Tavaly decemberben a sztrájk huzamosabb ideig nehezítette a reptér működését.