MN: Változtatna a többség Budapest vezetésén

Vágólapra másolva!
Csaknem kétszer annyian szavaznának Tarlós Istvánra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjére, mint Demszky Gábor jelenlegi főpolgármesterre, ha most tartanák a választásokat - derül ki egy közvélemény kutatásból. A Magyar Nemzet által ismertetett kutatás szerint a budapestiek többsége elégedetlen, és változást szeretne.
Vágólapra másolva!

Egy most vasárnap tartandó főpolgármester választás esetén a megkérdezettek mindössze 17 százaléka voksolna a jelenlegi főpolgármesterre, Demszky Gáborra - írja a Magyar Nemzet a KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató januári felmérésre hivatkozva. A 2006-ban fideszes támogatással független főpolgármester-jelöltként induló Tarlós István támogatottsága ezzel szemben 30 százalék. A jelenlegi főpolgármester-helyettesre, Hagyó Miklósra - aki a lap szerint az MSZP egyik főpolgármester-jelöltje lehetne - valamivel több mint négy százalék szavazna.

Tarlós előnye a biztos szavazók közt is jelentős: 45 százalék rá adná a voksát, ha most vasárnap tartanák a választást, míg közülük 20 százalék támogatná a jelenlegi főpolgármestert.

Arra a kérdésre, hogy "mennyire elégedett ön a főváros fejlődésével", a megkérdezettek mindössze 24 százaléka válaszolta, hogy elégedett, míg a lakosok 39 százaléka részben, további 34 százalék nagymértékben elégedetlen. A válaszadók kétharmada vélte úgy, hogy Budapestnek "változásra van szüksége", illetve "új, határozottabb vezetésre van szüksége". A fővárosiak főként a közlekedéssel, a köztisztasággal, az egészségügyi ellátással és a közbiztonsággal elégedetlenek.