Sokallja az EU a Nabuccóra kért pénzt

2009.01.27. 6:57

Első körben 200-300 millió, hosszabb távon kétmilliárd eurós támogatást kért a Nabucco-projekthez Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Andris Piebalgs energiaügyi biztos azt mondta, az Európai Bizottság már szerdán dönthet a támogatásról, de a kétmilliárdos igényre csak annyit mondott, akkora összegre nem lesz szükség. A gázvezetékről szóló budapesti konferencián az Európai Beruházási Bank elnöke jelezte, hogy készek akár 25 százalékot is finanszírozni az orosz gázfüggőséget enyhítő vezeték 7,9 milliárd euróra becsült költségeiből.

A keddi Nabucco-csúcs legnagyobb eredménye, hogy a projekt kimozdult a több éve tartó holtpontról - értékelte a konferenciát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A kormányfő szerint a résztvevők arra törekednek, hogy az Európai Unió a legfontosabb programjai közt finanszírozza a Nabucco-programot, legalább az induláshoz elegendő pénzzel.

Gyurcsány a konferencián - amelyen 12 ország állam- és kormányfői, miniszterei vettek részt - arról beszélt, hogy a gázvezeték megépítésében érdekelt cégek és államok kétmilliárd eurós uniós támogatást szeretnének a Nabucco-projektre. Ebből első körben 200-300 millió euróra lenne szükség, hogy elindítsák projekt finanszírozását, majd arra, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank (EBRD) hitellel segítse a projektet - jelentette ki Gyurcsány.

A beruházás esetleges uniós támogatásáról már szerdán megszülethet az Európai Bizottság döntése - mondta Andris Piebalgs energiaügyi biztos kedden a csúcs után. Az esetleges pozitív döntést azonban még az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Piebalgs szerint a beruházóknak nem lesz szükségük a Gyurcsány által jelzett kétmilliárd euróra, mivel a konzorciumban részt vevő hat cég képes előteremteni a szükséges tőkét.

A 200-300 millió a biztosabb

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Gyurcsány azt mondta, hamarosan telefonon tárgyal Donald Tusk lengyel kormányfővel, a visegrádi négyek soros elnökével, hogy a közép-európai államok közösen lépjenek fel az uniós finanszírozás érdekében. A miniszterelnök hétfőn beszélt Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével is, és úgy látja, Közép-Európa "meg tudja nyerni az első menetet", vagyis hozzájuthat a projekt elindításához szükséges 200-300 millió euróhoz.

Philippe Maystadt, az EIB elnöke a csúcstalálkozón azt mondta, a bank akár a Nabucco-projekt 25 százalékát is hajlandó finanszírozni, a készülő kormányközi megállapodástól függően. Az érdekelt országok vezetői a budapesti tanácskozáson úgy döntöttek, június közepéig tető alá kívánják hozni a Nabucco gázvezetékről szóló kormányközi megállapodást. Ezt követően megkísérelnek előzetes megállapodást kötni azokkal az országokkal, amelyek potenciális gázszállítók lehetnek.

A 2002 óta tervezett, mintegy 3300 kilométer hosszú gázvezeték építése a legújabb számítások szerint 7,9 milliárd euróba kerülne. A Nabucco-vezeték ázsiai eredetű földgázt szállítana, de a források még bizonytalanok. A korábbi hírek szerint Irán és Azerbajdzsán területéről szállítana - Törökországon keresztül - földgázt Európának, de lehetséges, hogy türkmén földgáz is kerülne a Nabuccóba.

Kormányközi megállapodás kell

Reinhard Mitschek, a Nabucco-konzorcium ügyvezető igazgatója szerint nem a finanszírozás az igazi kérdés, hanem a jogi keretek és a gázforrások meghatározása. Újságírói kérdésre azt mondta, a következő időszak mutatja meg, hogy történt-e áttörés a budapesti tanácskozáson. Mitschek szerint már megkezdték a tárgyalásokat az EIB-bel és az EBRD-vel, illetve az építési munkálatokat finanszírozó exporthitel-intézetekkel. Ezeken egyértelművé vált, hogy készek forrásokat biztosítani - mondta a konziorcium ügyvezetője.

Ahhoz, hogy a vezeték minél hamarabb megvalósulhasson, március végére el kell készülnie a kormányközi megállapodás végleges szövegének, illetve a projektben részt vevők támogatói nyilatkozatának is - mondta a tanácskozáson Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa. Piebalgs szerint májusban már konkrét válaszokat kell adni a kérdésekre - például a projekttel kapcsolatban felmerülő jogi problémákra -, mert ha ez nem történik meg, akkor veszélybe kerülhet a terv.

Sajtótájékoztató a tanácskozás után

Az energiaügyi biztos szerint az unió számára az energiaforrások és a szállítás diverzifikációja mellett nagyon fontos az is, hogy az EU-ban válságkezelő mechanizmus épüljön ki, legyenek gáztárolók és jól fejlett, jól összekapcsolt gázrendszer, gázpiac alakuljon ki. Csak így lehet ugyanis szükség esetén gyorsan és megfelelően cselekedni - közölte Piebalgs.

Mirek Topolánek, az EU soros elnökségét betöltő Csehország miniszterelnöke beszédében azt mondta, a vezeték megépítése a kontinens biztonságát és békéjét is szolgálja. Javasolta, hogy az unió a projekttel összefüggésben mutassa meg, közös energiapolitikában gondolkodik, gyorsan és összehangoltan tud cselekedni. Kijelentette, hogy a Nabucco nem oroszellenes projekt, Európa a saját érdekében építi meg a vezetéket.

Forrás: MTI
Tizenkét ország képviselői vesznek részt (a képre kattintva
galéria nyílik)

A konferencia elején Gyurcsány arról beszélt, hogy "fel kell számolni az energiaellátási vasfüggönyt Kelet-és Nyugat-Európa között". Szerinte meg kell szüntetni az Európa keleti és nyugati fele közötti szűk ellátási keresztmetszetet és meg kell építeni a Közép-Európa ellátását biztosító vezetékeket, az országok gazdasági stabilitásának érdekében is.

Támogatók és ellendrukkerek

A budapesti tárgyaláson a projektben részt vevő államok mellett azok az országok is, amelyek a gázt adhatják: így Irak, Türkmenisztán és Azerbajdzsán is. Az Egyesült Államok képviselőjeként - tekintettel a nemrég lezajlott elnökválasztásra - a külügyminisztérium helyettes államtitkára, Matthew J. Bryza, mint az elnök megbízottja vett részt a tanácskozáson. Bryza azt mondta: stratégiailag fontosnak tartják a projektet Európa számára, és bár közvetlenül az Egyesült Államok nem érintett benne, támogatják a megvalósulását.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso videoüzenetében köszönte meg Magyarországnak a csúcstalálkozó megrendezését. Támogatásáról biztosította a Nabucco-vezeték tervét kedden az osztrák Ipari Szövetség (IV) is. A szervezet főtitkára, Markus Beyrer nyilatkozatában az Európai Unió legfontosabb infrastrukturális programjai közé sorolta a gázvezetéket, amelynek energiapolitikai szempontból elsődlegességet kell adni. Úgy vélekedett, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítésére irányuló erőfeszítések ellenére középtávon nincs alternatívája a földgáznak. Reményét fejezte ki, hogy több buktató már nem lesz a Nabucco útjában.

Forrás: Google Maps
Ukrajnát a Nabuccón kívül az orosz vezetékek is elkerülnék

A Gazprom nem vetélytársat lát a Nabucco-vezetékben, mert tisztában van azzal, hogy Európának szüksége van gázra - jelentette ki az orosz energiamonopólium vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev egy osztrák lapinterjúban. Medvegyev a bécsi Kuriernak azt mondta, az orosz-ukrán gázvita megmutatta, hogy "szükség van a szállítási útvonalak diverzifikálására". "Oroszország több mint 40 éve ad el gázt a Nyugatnak, továbbra is megbízható partner szeretnénk maradni" - tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkára ugyanakkor az Oroszország Hangja rádiónak arról beszélt, a két orosz vezeték, az Északi és a Déli áramlat műszaki dokumentációja és számításai alapján úgy látják, a Nabuccóval mind műszaki, mind gazdasági szempontból gondok vannak. Sokan úgy vélik, hogy Oroszország politikai okokból ellenzi a Nabuccót, de az elnök és a kormányfő már többször hangsúlyozta, hogy annál jobb, minél kevesebb politika lesz az energiahordozók szállításával összefüggő kérdésekben, és ha kizárólag pénzügyi kritériumok alapján hozzuk meg a vonatkozó döntéseket, azzal szilárdabb lesz az ítéletünk - mondta Peszkov.

Környezetvédelmi megfontolásokból helytelenítette a tervet az ellenzéki osztrák Zöldek energiaügyi szóvivője, Christiane Brunner. Szerinte azt az összeget, amelyet hosszú távon a vezetékre költenek, más lehetőségekre is fel lehetne használni. Brunner hiú ábrándnak nevezte, hogy a Nabuccóval csökkenteni lehetne az energiafüggőséget. "Csupán annyi változik, hogy más országoktól fogunk függeni. Inkább takarékoskodnunk kellene az energiával, és az egész rendszert megújítható energiaforrásokra átépíteni" - mondta.

Hasonló kifogásokat fogalmazott meg közleményében a magyar Védegylet. Szerintük csak a gázfelhasználás valódi alternatívái képesek növelni az energiabiztonságot, ráadásul ezeknek az intézkedéseknek egyéb gazdasági, szociális és környezeti hasznai is vannak. A Védegylet szerint Nabucco-gázvezetéknek ráadásul nem lesz olyan kapacitása, hogy érdemben enyhítse Európa és Magyarország kiszolgáltatottságát Oroszországnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK