Eurót vitt zsarolóinak a megszeppent tatabányai tini

Vágólapra másolva!
Zsarolás miatt indult eljárás egy 15 és 16 éves tatabányai fiatal ellen, akik egy 12 éves fiút fenyegettek veréssel, ha nem visz nekik készpénzt.
Vágólapra másolva!

A zsarolók január közepén Bánhida városrészben szólították le 12 éves áldozatukat, akit veréssel fenyegettek, és cigarettát, mobiltelefonját, illetve pénzt követeltek tőle. Mivel a fiúnál nem volt semmi, megfenyegették, hogy ha nem visz nekik másnap készpénzt, megverik - közölte honlapján a rendőrség. A megijedt fiú több alkalommal is vitt nekik pénzt - az MTI szerint több tízezer forintnak megfelelő eurót -, amit szülei tudta nélkült emelt el otthonról. A szülők csak fiuk visszahúzódó viselkedésére figyeltek fel. A történtek hétfőn derültek ki a családban, ekkor feljelentést tettek. A rendőrök személyleírás alapján találták meg a zsarolással gyanúsított tanulókat.