Ismét befürdött a szombathelyi bankrabló

Vágólapra másolva!
A héten másodszor próbált meg bankot rabolni szerdán egy férfi, aki késsel hadonászva egymillió forintot követelt egy szombathelyi bankban. A férfit lefegyverezték.
Vágólapra másolva!

Ismét megkísérelt kirabolni egy bankot Szombathelyen az a férfi, aki hétfőn még csak a pénz átadására szólította fel az alkalmazottakat. Szerdán egy másik bankba már kést is vitt magával. Délelőtt érkezett riasztás a rendőrség ügyeletére az egyik pénzintézet belvárosi fiókjából. A rendőrség rövid idő alatt nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahol elfogták a bankrablót.

Már a bankfiókban kiderült, hogy az elkövető ugyanaz a férfi, aki hétfőn egy másik bakban már megpróbált pénzhez jutni. Akkor kérését nem teljesítették, majd nyugodtan megvárta a rendőröket, akik őrizetbe vették. Rablás miatt indult ellene eljárás, de az ügyészség nem látta indokoltnak előzetes letartóztatását, ezért szabadon engedték.

A férfi szerdán délelőtt egy másik bankba tért be, és a pénztároshoz lépve közölte: "Ez egy bankrablás, adjon át egymillió forintot", majd a kabátjából elővett egy 12 centiméteres kést, amivel hadonászni kezdett.

A pénztáros megijedt, de megnyomta a rablásjelzőt, a bankban dolgozó biztonsági őr pedig lefegyverezte és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta a támadót.

A férfi nemrég szabadult hosszabb börtönbüntetésből. Kihallgatása során elmondta, hogy a civil életbe nem tudott beilleszkedni, a létfenntartását, gyógykezelését nem tudja biztosítani. A rendőrség szerint ezért feltehetően pénzt szeretett volna szerezni, vagy ismét börtönbe kerülni.

A rendőrség nem szűntette meg az eljárást a férfival szemben az előző rablási kísérlet ügyében sem, most azonban az a tény, hogy kést is használt a bűncselekmény elkövetésénél, súlyosabb büntetést vonhat maga után. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, és gyorsított eljárásban akarják bíró elé állítani.