Szonda: Depressziós a magyar társadalom

Vágólapra másolva!
Mindössze a szavazásra jogosultak 43 százaléka venne részt egy most vasárnapi választáson, miközben az emberek 89 százaléka úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok - ismertette a Szonda Ipsos legújabb kutatásának eredményeit a szerdai Népszabadság. A felmérés szerint januárban tovább nőtt a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága közt, ami főleg annak köszönhető, hogy a szocialista szimpatizánsoknak csak a fele menne el szavazni.
Vágólapra másolva!

A magyar társadalom depressziós állapotban van, az emberek 89 százaléka úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok az országban - állapította meg a Szonda Ipsos január közepén végzett kutatása, amelyet a Népszabadság szerdai száma közölt. A megkérdezettek 44 százaléka úgy véli, a pártok a válság kezelése helyett a jövőben is a mostanihoz hasonló konfliktusokkal foglalkoznak majd, és ugyanennyien látják úgy, hogy a helyzet a mostaninál is rosszabb lesz.

A kutatás szerint a Fidesz a választásra jogosultak 32 százalékát, az MSZP 17 százalékát tudhatja maga mögött. Ez az első Szonda-felmérése, amely szerint a Jobbik támogatottsága meghaladja az SZDSZ-ét és az MDF-ét. Egy most vasárnapi választásokon a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók 61 százaléka a Fideszre, 28 százaléka az MSZP-re szavazna - decemberben ez az arány 57-32 volt. Az SZDSZ és az MDF a 2 százalékon, a KDNP 1 százalékon áll, a Jobbik támogatottsága 4 százalékra nőtt ebben a körben.

Az MSZP népszerűsége az elmúlt egy hónapban két százalékponttal esett vissza, és gyengült a szocialista tábor elszántsága is: az MSZP támogatóinak alig több mint fele (53 százalék) menne el most szavazni. A szocialista szimpatizánsoknak csak a kétharmada biztos abban, hogy a parlamenti választáson is erre pártra szavaz, míg a Fidesz-táboron belül több mint 80 százalék vélelmezi, hogy jelenlegi preferenciája a következő egy évben is megmarad.

A két politikai tábor közti ellenszenv nem csökkent: az MSZP-szavazók egy százfokú skálán 12 pontra értékelik az ellenzék tevékenységét, míg a Fidesz hívei 9 ponttal a kormány teljesítményét. A választók csupán öt százaléka állítja, hogy intenzíven követi a közéleti történéseket, további tíz százalék érdeklődése nevezhető a közepesnél nagyobbnak. Alacsony az aktivitás, jelenleg a jogosultak 43 százaléka ígéri biztosra a részvételt egy választáson.