Élelmiszersegélyezésre kap pénzt Magyarország

Vágólapra másolva!
Az EU Élelmiszersegély Programjának keretében Magyarország 2009-ben hárommilliárd forintot fordíthat segélyezésre - közölte kedden Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Tavaly ez az összeg kétmilliárd forint volt, amiből közel 8400 tonna élelmiszert juttattak el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek a rászorulóknak.

A segélyeket az ország tizenkilenc megyéjében és Budapesten, összesen 2166 településen, mintegy egymillió embernek osztották szét.

A cél

Az idén az a cél, hogy a korábbi évekhez képest több településre sikerüljön eljuttatni az élelmiszersegélyt.

Az élelmiszerek kiosztása április végén kezdődhet és két-három hónapig tart majd, az egyes településeken pedig más-más időpontokban történik. Az idei második segélyezési időszak várhatóan októbertől jövő év januárjáig tart.

A legnagyobb mennyiségben gabona alapú élelmiszereket osztanak szét (liszt, száraztészta, keksz), de 2007-től kristálycukrot is kapnak a segélyből részesülők, ez utóbbi mennyisége 2009-ben jelentősen emelkedik.