Magyar Nemzet: 7,25 milliárdért vásárol bútorokat a kormány

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet szerint a tavaly megígért megszorítások ellenére legkevesebb 7,25 milliárd forintos bútorbeszerzésről kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A lap úgy tudja, hogy 13 bútorgyártó cég fa és fém kombinációjú szekrényeket, ülőalkalmatosságokat, illetve konténereket gyárt állami intézményeknek.
Vágólapra másolva!

A megszorítások ellenére legkevesebb 7,25 milliárd forintos bútorbeszerzésről kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) a Magyar Nemzet szerint. Miközben a kommunikációra költhető keretösszegekkel maguk gazdálkodhatnak a tárcák, a gépkocsik, telefonok és irodabútorok beszerzését az összes minisztérium részére a KSZF intézi, mivel erre nem rendelkeznek önálló kerettel.

A lap keddi száma arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly októberben azt mondta, hogy leállítják a központi autó-, telefon- és bútorbeszerzéseket. A Magyar Nemzet szerint ugyanakkor 13 bútorgyártó cégnek fa és fém kombinációjú szekrényeket, ülőalkalmatosságokat, illetve konténereket kell gyártani állami intézményeknek. A szóban forgó milliárdos bútorbeszerzés eredményhirdetése november 17-én volt.

A lap kérdéseire a KSZF nem válaszolt, így nem tudták meg, hogy mely intézmények részesülnek a bútorokból és azokért valójában mekkora összeget fizet ki az állam.

Az [origo]-nak tavaly novemberben a Kormányszóvivői Iroda azt mondta, hogy idén körülbelül 128 millió forintot takarít meg a KSZF a bútorbeszerzésen. Az elmúlt időszakban - a Kormányszóvivői Iroda számításai szerint - évente átlagosan ennyit költöttek ugyanis irodabútorokra. Igaz, 2008 valamivel spórolósabbra sikeredett a korábbi esztendőknél, 2700 irodabútort vásároltak 92,7 millió forintért, 2009-ben viszont - mint az [origo]-nak mondták - egy fillért sem fognak ilyen célra költeni.