Nem sírnának képviselőikért a polgármesterek

Vágólapra másolva!
Vegyes a fogadtatása az [origo] által megkérdezett polgármesterek körében Gyurcsány Ferenc kormányfő önkormányzatokat érintő javaslatainak. Támogatják, hogy felére csökkenjen az önkormányzati képviselők száma, viszont nem tartják reálisnak, hogy valaki társadalmi munkában vesződjön a 2000 lakosúnál kisebb községek problémáival.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 millió forintba kerül évente egy közgyűlési, önkormányzati képviselő a budapestieknek. Ebben benne van a tiszteletdíja, a keze alá dolgozó apparátus költsége, de még az általa felhasznált papír ára is, Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerint. Budapesten jelenleg 66 képviselő ül a közgyűlésben, a kerületi képviselőkkel együtt viszont már 600 önkormányzati politikus képviseli a közel kétmillió választót. Vagyis évente nagyságrendileg 6 milliárd forintba kerülnek Budapesten a helyi képviselők.

Gyurcsány Ferenc vasárnap bejelentett közjogi csomagjának az önkormányzatokra vonatkozó része pont rajtuk spórolna leginkább. A terv szerint az országosan közel 26 ezer önkormányzati képviselőt megfeleznék. A jelenlegi rendszer szerint is a települések lakosságszámához igazítják a helyi képviselő-testületek nagyságát, ami a jövőben sem változna, csak jóval kevesebb mandátumot kötne hozzá. A legkisebb településeken kettő, a legnagyobbakban - százezer lakostól - 18 fő lenne. Számítások szerint a felezéssel 47,3 milliárdot spórolna meg egy kormányzati ciklusban a költségvetés.

Szívesen spórolnánk

Budapest esetében pontosan felezné a kormányfői elképzelés a képviselők számát, ami Nyáry szerint nagyrészt egybevág a Demszky Gábor főpolgármester által még 2005-ben kidolgozott törvényjavaslattal. A kommunikációs igazgató szerint Demszky "abszolút támogatja" a tervet, sőt, szerinte még tovább menne a főpolgármester a létszámcsökkentésben, ugyanis a több mint 500 kerületi képviselőt aránytalanul soknak tartják. 1994-ben egyszer már csökkentette az akkor kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ kormány a fővárosi közgyűlés számát, akkor lett a korábbi 88-ból 66.

Szintén megfelezné a képviselők létszámát Lázár János, az 50 ezres lakosú Hódmezővásárhely fideszes polgármestere is. Szerinte a jelenleg 24 tagú testület helyett 12 emberrel "kényelmesen el lehetne látni a feladatokat". Lázárék bruttó 50 milliót már így is megspórolnak évente azzal, hogy tavaly felére csökkentették a képviselők tiszteletdíját. A fideszes országgyűlési képviselő szerint az évi 11,5 milliárdos kiadással dolgozó önkormányzatnak "nagy pénz lenne" már az a pár tízmillió forint is, amit a tucatnyi képviselő kiesésével megtakarítanának.

A közel fele akkora Komló szocialista polgármestere, Páva Zoltán is a felezés híve. Igaz, náluk valamivel kevesebbet, évi egymillió körül spórolnának egy-egy kieső képviselőn, mert papírra már nem költenek. Tavaly kaptak ugyanis egy-egy laptopot a képviselők, "hosszú távon ezzel is meg tudunk valamennyit takarítani" - fogalmazott a politikus.

Minden általunk megkérdezett városvezető egyetértett azzal a kormányfői javaslattal is, hogy az önkormányzatokban - a polgármesterrel együtt - páratlan létszámmal működjenek a testületek a jövőben. A terv magyarázata egyszerű, így elkerülhető lenne a döntésképtelenség.

Hobbiból nem csinálnák

Vannak népszerűtlen ötletek is a kormányfő javaslatai között. Páva szerint ilyen az, hogy a 10 ezernél nagyobb lakosú települések képviselőit vegyes rendszer helyett, tisztán listás rendszerben választanák meg, vagyis megszűnne az egyéni választókerületi rendszer. "Az emberek nagyon szeretnek odamenni az őket képviselő helyi politikushoz, hogy elmondják a bajaikat. Ha ez megszűnne, annak nagyon nem örülnék, és az emberek se örülnének" - közölte.

Forrás: MTI
Hódmezővásárhelyi képviselők - Lázár János szerint a fele is elég lenne

Kimondottan rossz ötletnek gondolják a megkérdezett polgármesterek azt az elképzelést, miszerint a 2000-nél kisebb lakosú községekben csak társadalmi megbízatásban, azaz ingyen végezhetnék a teendőiket. Az 1700 lelkes Álmosd eddig öt alkalommal megválasztott vezetője, Farkas Pál szerint aki ezt kitalálta, az nincs tisztában az elvégzendő munka mennyiségével. "Ezt hobbiból nem csinálná senki" - közölte. Szerinte az is problémát okozna, hogy miként, és legfőképpen, mi alapján vonhatnák felelősségre az ingyen dolgozó polgármestereket.

A kormányzati számítások szerint a kistelepülések főállású polgármesteri posztjának megszüntetésével 14,4 milliárd forintot lehetne spórolni.

Lehet kevesebb polgármester

Farkas azzal az ötlettel viszont már egyetértene, hogy az egészen pici települések közül kettőt-hármat, "ha közel vannak egymáshoz" egyetlen polgármester irányítson. A jelenleg is két nógrádi falu, Dejtár és Ipolyvece jegyzőségét ellátó Poráczki László is ugyanezt mondta az [origo]-nak.

A jegyző azt is lelkesen támogatná, hogy a kisközségekben is csökkenjenek a képviselői helyek. Még úgy is ezt gondolja, hogy az 1500 lakosú Dejtáron a 9 képviselő fejenként mindössze 10-10 ezer forintos tiszteletdíjat kap havonta. A tervezet szerint a 2000 lakos alatti falvakban 4 képviselő lehetne csak, vagyis havonta 50 ezer, évente 600 ezer forint maradna a kasszában.