Nyomoznak a kapuvári iskolai verekedés ügyében

2009.02.04. 12:03

Rendőrségi nyomozás indult a kapuvári szakiskolában összeverekedett két diák ügyében. A 17 év körüli tanulók egyike agyrázkódást, és arccsonttörést szenvedett a verekedésben. A sérülést okozó társát már kizárták az iskolából, mert nem ez volt az első fegyelmi ügye.

Két diák iskolai verekedése miatt garázdaság miatt rendelt el nyomozást a kapuvári rendőrség - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. A kapuvári Berg Gusztáv szakiskola tanműhelyében két, 17 év körüli diák szólalkozott össze. A lökdösődésből verekedés lett, és a végén egyikük olyan erővel ütötte meg diáktársát, hogy annak megrepedt az arccsontja, és agyrázkódást szenvedett.

Az ügyet orvos szakértő bevonásával vizsgálják, így állapítják majd meg, milyen fokú sérülést szenvedett a diák. Szabó Nikoletta, a szakiskola igazgatója elmondta, hogy a sérülést okozó fiút egy másik iskolába helyezik át. A tantestület azért döntött a kizárás mellett, mert neki korábban volt már felfüggesztett fegyelmi ügye. Ezt léptetik életbe az újabb fegyelmi ügy miatt - mondta az igazgató.

KAPCSOLÓDÓ CIKK