A mentőautóban vert össze egy mentőst egy sérült felsőpakonyi férfi, akit akarata ellenére próbáltak kórházba szállítani. A férfi előzőleg fejen lőtte magát egy paintball pisztollyal, ezért kellett hozzá mentőt hívni.

A mentősökre támadt egy férfi a Pest megyei Felsőpakonyban, mikor sérülése miatt kórházba akarták szállítani  - közölte a rendőrség. A 32 éves helyi lakos ellen eljárást indítottak.

A férfi az eset előtt eddig tisztázatlan körülmények között egy paintball pisztollyal okozott sérülést a saját fején még péntek este. A látható sérüléssel betért a helyi kocsmába, ahol a pultoslány mentőt hívott hozzá. A férfi azonban nem akart beülni a kocsiba, csak akkor szánta rá magát, amikor már a rendőröket is kihívták hozzá - mondta el Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A férfi ekkor önként beszállt a mentőautóba, ám útközben a kórház felé meggondolta magát, és dulakodni kezdett a mentőssel, akit a fején és a mellkasán is megütött. A mentős 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfit végül az újra kihívott rendőrök szállították be egy budapesti kórházba; a támadó ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt eljárást indított a rendőrség.