Négy év nyolc nap, meg egy szökő- és egy szabad nap

Milyen négy év börtön után újra a szabad levegőn? Egy férfi hétfőn szabadult Balassagyarmatról, miután pontosan négy évet, nyolc napot meg egy szökőnapot ült. Meglátogattuk egyik utolsó börtönbeli és elkísértük első szabad napján. Dramatizált kilépés, pezsgő, faggató pártfogó és városi nyüzsgés. Képes szabadulóriport.

"Műemlék, 1840" - ez a tábla fogadja azt, aki a Balassagyarmati Fegyház és Börtön épületének kapuja felé tart. Ennél azért nyomasztóbb élményre számít az ember, ha börtönbe megy, ami beljebb kerülve nem is marad el. A táblát az utcáról nem látni, a bástyaszerű épület egy belső udvaron áll a börtön más épületrészei körében, magas kerítéssel övezve.

Ez Magyarország legrégibb, eredetileg is börtönnek épült és ma is ekként használt, klasszicista épülete, amelyet 3-4 méter magas drótkerítés vesz körül. Pár lépcső vezet a masszív vaskapuhoz, fémes kattanással nyílik az elektromágneses zár. Odabent nem a töröttcserepes mozaikpadló, a döngő mágneses vasajtókat távirányítással kezelő őr, az alacsony boltíves folyosók, a rácsok vagy a helyenként kellemetlen ételszag ragadják meg a figyelmet, hanem a tekintetek.

Belépünk, négy szempár szegeződik ránk: szürke ruhás férfiak állnak kettes sorban, valahova készülnek az őket kísérő őrrel. Zavarba ejtően méregetnek, amint elhaladunk mellettük. A lépcsőfordulónál lévő rácsos kapu mögül is figyel néhány rab. Engedelmesen köszönnek. Érdeklődve néznek le ránk a körben futó lépcsőház felsőbb szintjeiről is. Kerülni kell a tekintetüket, biztos sejtik, hogy magunkban azt találgatjuk, melyikük mennyit kapott és miért.

A képre kattintva galéria nyílik

G. István például négy évet, betörésért, de erről nem szeretne beszélni az alig háromszor három méteres zárkában, amelyet egy társával oszt meg. A szobában elvileg három embernek van hely, legalábbis három ágy van - az egyik emeletes. Az eredetileg 168 egyszemélyes zárkával épült börtönben néha 400 elítéltet is őriznek. A három fekhely mellett három kisebb szekrény, egy asztal, egy függönnyel leválasztható vécé, mosdó a berendezés - mind nyomasztóan közel egymáshoz.

"A tévét kapcsolja ki!" "Azt a naptárt vegye le" - szól rá kísérőnk ellentmondáshoz nem szokott hangon, amikor belépünk. A tévé elnémul, a lenge öltözetű nők képei engedelmesen a szürke szekrénybe kerülnek. István négy év kilenc napot töltött börtönben, de először nyolc napot mond. "Ja, de volt közben egy szökőév is" - javítja ki magát vigyorogva. Hétfőn szabadul.

"Térválasztó" volt a büntetés - mondja -, "nem kellett volna ennyi". Szerinte ő a börtönviseltek közül ahhoz a kisebb csoporthoz tartozik (tíz közül kettő - mondja), akit tényleg jobbá tett a büntetés. "Felébresztett, hogy mire figyeljek oda." Hogy mennyire fontos a család, a szabadság. "Akkor nyitom ki a hűtőt, amikor akarom." Szabadon az első dolga az lesz, hogy befekszik a kádba.

Istvánnak három gyereke van, a legkisebbet csak kétszer látta, amikor jutalomszabadságra hazamehetett. A kisfiú börtönbe vonulása után született, édesanyjával nincsenek már együtt. Egy évig várt rá, de nem akarta erőltetni, hogy kitartson mellette. Vissza akar állni dolgozni - eredetileg villanyszerelő. Szakmáját a börtönben is kamatoztatta, azt mondja, a börtön műhelyében végzett munkája "a rosszban egy kis jó", odafigyeltek rá, megbecsülték, amit csinált. Az utolsó napokban azonban már nem dolgozik, a szabadulásra vár. A szabadulózárka - ahol általában utolsó estéjüket töltik a rabok - tele van, ezért a saját zárkájában. "Az embernek már kint van az agya" - utal arra, hogy már alig várja, hogy kilépjen a kapun. "Még a megyébe se jövök vissza" - viccelődik.

"Neve? Született? Anyja neve?" - sorolja a kérdéseket a vékonydongájú büntetés-végrehajtási tiszt a börtön szabadulóhelyiségében. Hétfő hajnal van, István most kapja meg papírjait. Igazolványa nincsen (elfogása előtt öt évig "szaladós" volt, vagyis hamis iratokkal bujkált), szabadulópapírjával igazolhatja majd magát. A szoba ráccsal van kettéválasztva. Az egyik ajtaja az udvar felé nyílik, ahol maga a börtönépület áll, a rács másik oldalán nyíló ajtó a börtön szolgálati helyiségeinek otthont adó épület folyosójára vezet. Innen már csak tíz lépés a kijárat. "Aztán ne bűnözzön" - kukkant be egy arc a folyosóról: István műhelybeli főnöke búcsúzik.

"Még lesz két aláírás akkor." Nyílik a rács. Tíz lépés a kapuig. A kilépés csak egy zsilipkamrán keresztül lehetséges: ha az egyik ajtó nyitva maradt, a másik nem nyitható. A kapus - talán az újságíróknak is szóló drámai hatás kedvéért - hosszasan vizsgálja a papírokat a füstüveg mögött. "Neve? Született? Anyja neve?" - kérdezi. Végre mehetnénk, de nem nyílik a kijárati ajtó. Nyitva maradt a másik, becsukják. "Minden jót!" - búcsúzik István - itt nem szokás viszláttal köszönni.