Mégsem a 350 ezer éves Samut taposták meg a diákok

Vágólapra másolva!
Mégsem a 350 ezer éves előember Samu maradványait taposta szét egy kamaszlány a vértesszólősi múzeumban, hanem annak mását. A diáklány és társai 40 ezer forintos kárt okoztak, amikor a kiállítóhelyen együttesek neveit pingálták az ablakokra és a szekrényekre .
Vágólapra másolva!

A rendőrség korábbi tájékoztatásával ellentétben nem a vértesszőlősi előember maradványait rongálták meg a helyi kőbányában található kiállítóhelyen - közölte az MTI-vel hétfőn Markó András, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti Tárának munkatársa. Mint a régész elmondta, a Samu néven ismert előember maradványait a múzeum Budapesten őrzi, Vértesszőlősön csak másolatok láthatók. A település kőbányájában kialakított bemutatóhelyen azonban számos valódi lelet is található, amelyekben kárt okozott a vélhetően több fiatalból álló társaság.

Markó szerint a diákok - akik az október 31. és április 1. között zárva tartó lelőhelyet összejárkálták, több leletet megtaposva sörösüvegeket hagytak szanaszét, és összefirkálták a bemutatóépület ablakait, vitrinjeit - összesen mintegy 40 ezer forintos anyagi kárt okoztak. Egy 14 éves lány, a helyi általános iskola tanulója a saját lakásukhoz használt kulccsal nyitotta ki a bemutatóhelyet. Mivel a kiállítóhely ebben az időszakban nem látogatható, a rongálást csak a szokásos heti szemle során fedezték fel a múzeum munkatársai. Feltételezésük szerint az eset január 28. és február 4. között történt.

A régész megjegyezte, a bemutatóhelyen rendszeresen gondot jelentenek a rongálások, eddig azonban jellemzően színesfémből készült tájékoztató táblákat, műtárgyakat tulajdonítottak el onnan. A kiállítóhely az 1960-as években jött létre, a kor biztonsági berendezéseivel, a zárak cseréje azonban hamarosan megtörténik - hangsúlyozta Markó András. Mint hozzátette, munkatársaival mindent megtesznek, hogy az áprilisi nyitásra teljesen eltüntessék a rongálás nyomait.

A rendőrség korábban úgy fogalmazott közleményében, hogy az "ősember csontmaradványaira (...) összetaposva találtak rá".