Nekiveselkedik a rádiófrekvenciák megpályáztatásának az ORTT

Vágólapra másolva!
A médiahatóság megkezdi a két országos kereskedelmi rádió - a Sláger és a Danubius - által használt frekvencia pályáztatásának az előkészítését - így döntött szerdai ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület. Korábban elhalasztották a pályáztatásról szóló döntést, mert meg akarták várni, hogy az Alkotmánybíróság határozzon egy törvénymódosításról, amely szerint nem írtak volna ki pályázatot a két rádió frekvenciájára.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdai ülésén döntött a Sláger Rádió és a Danubius Rádió műsorszolgáltatási jogosultságára vonatkozó pályáztatási eljárás előkészítéséről - közölte a médiahatóság szerda délután. A testület a médiatörvény alapján - a hírközlésért felelős miniszter útján - felkéri a Nemzeti Hírközlési Hatóságot, hogy műszaki szempontból készítse elő a két országos kereskedelmi rádiós jogosultság megpályáztatását.

Az MTI-nek az egyik név nélkül nyilatkozó testületi tag azt mondta: a döntés közvetve azt jelenti, hogy a médiahatóság nem állt Such György, a Magyar Rádió elnökének másfél héttel ezelőtti kezdeményezése mellé; amikor azt kérte levélben, hogy a Kossuth adó kapja meg a Sláger frekvenciakészletét, és az általuk átadott hullámsáv-tartományt pályáztassák meg. Az MTI birtokába jutott levélben az olvasható: ezzel a megoldással 74-ről 81 százalékosra nőhetne a nemzeti főadó országos lefedettsége.

A médiahatóság még január 8-án kétharmados többséggel - felkarolva a Fidesz által delegált Szalai Annamária javaslatát - úgy döntött, hogy elhalasztja a két rádió idén novemberben lejáró koncessziójának megpályáztatását, amíg az Alkotmánybíróság nem nyilvánít véleményt az ügyben. Sólyom László köztársasági elnök kérte, hogy az alkotmánybírák vizsgálják meg a médiatörvény frekvenciahosszabbításról szóló módosítását, mert aggályosnak tartotta annak rendelkezéseit.

A döntés elhalasztását Majthényi László ORTT-elnök törvénytelennek nevezte, az egyik tag, Wéber János pedig kezdeményezte, hogy újratárgyalják a pályáztatás kérdését.