Újra nekifut az élettársi viszony regisztrálásának a kormány

Vágólapra másolva!
Egységes nyilvántartást hozna létre a kormány az élettársi kapcsolatokról, a párok közjegyző előtt tett nyilatkozattal kezdeményezhetnék a bejegyzést. A javaslat szerint az azonos nemű párok is élhetnek bejegyzett élettársi kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Egységes közjegyzői élettársi nyilvántartás létrehozását tervezi a kormány, az erre vonatkozó törvényjavaslatot átdolgozták és a szerdai ülésen tárgyalták - közölte a Budai Bernadett kormányszóvivő. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt az Alkotmánybíróság tavaly decemberben megsemmisítette.

Budai Bernadett elmondta: a nyilvántartás - ami egy számítógépes adatbázis - azt jelenti, hogy a párok közjegyző előtt nyilatkoznak arról, hogy élettársi kapcsolatban élnek. A nyilvántartásba vételt közösen kell kezdeményezni, a törlést az adatbázisból viszont bármelyik fél kezdeményezheti. Hozzátette, hogy az élettársi kapcsolatot a jogszabály nem családjogi kapcsolatnak tekintené, így a jogok és kötelezettségek is eltérnek.

A nyilvántartásba vétel apasági vélelmet is keletkeztetne, vagyis az élettársi kapcsolatból született gyermeknél nem kell külön apasági nyilatkozatot tenni.

Az azonos nemű párok is bejegyzett élettársi kapcsolatokban élhetnek. A kapcsolatot anyakönyvezető törvényesítené, felbontására csak közjegyzői vagy bírósági úton lenne lehetőség. A párok vagyonközösségben élhetnének, amelynek megszűnése esetén a lakással, illetve az örökléssel kapcsolatos kérdésekben a családjogi törvény lenne az iránymutató. Az azonos neműek házasságot továbbra sem köthetnek. A tervezet nem teszi lehetővé a közös örökbefogadást és a házassági név viselését sem.