10 milliót ajánl a rendőrség a kiskunlacházi gyilkosért

Vágólapra másolva!
Tízmillió forintot ajánl fel a rendőrség a kiskunlacházi gyilkos nyomravezetőjének és a Nemzeti Nyomozó Iroda négy munkatársát is bevonja a nyomozásba. Tavaly novemberben a településen megöltek egy 14 éves lányt, a rendőrség azóta nyomoz, gyanúsított azonban még nincs. Több mint 336 embert hallgattak ki, és 92 embertől vettek DNS-mintát.
Vágólapra másolva!

Mivel a kiskunlacházi polgármester által a nyomravezetőnek ajánlott egymillió forint nem hozott eredményt, Bencze József országos rendőrfőkapitány tízmilliós díjat tűzött ki a tavaly november 23-án történt kiskunlacházi gyilkosság elkövetőjére. A gyilkosság áldozata egy 14 éves lány volt.

A település művelődési háza közelében lévő ligetben a gyilkosság után pár nappal több ezren gyűltek össze, hogy az erőszak ellen tiltakozzanak. A tüntetést a helyi önkormányzat szervezte, Répás József polgármester - bár nem lehetett tudni, ki követte el a bűncselekményt - beszédében kijelentette, "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból". Később térfigyelő kamerákat szereltettek fel a nagyközségben.

A rendőrség tavaly november óta nem talált gyanúsítottat, bár az ügyön tízfős nyomozócsoport dolgozik, az országos rendőrkapitány szerint "igen szakszerű és kiemelkedően nagy intenzitású" munkával. Eddig 336 embert hallgattak ki, 92 embertől vettek DNS-mintát - közölte a rendőrség. A minták alapján 64 embert kizártak a lehetséges elkövetők közül, 28 mintát még vizsgálnak. 12 poligráfos vizsgálatot is elvégeztek a nyomozók.

"Az országos rendőrfőkapitány úgy döntött, hogy a jelenleg több szálon folyamatban lévő nyomozás, adatgyűjtés szélesítése vált szükségessé, ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda négy munkatársával megerősítette a nyomozócsoportot" - közölte a rendőrség. A nyomozásban az ORFK munkatársai is segítenek a Pest megyei rendőrökből álló tízfős csoportnak.