Kétszer is szavazhatnak hétfőn a parlament feloszlatásáról

Vágólapra másolva!
A parlament feloszlatásáról szóló két előterjesztést is megvitat hétfőn az Országgyűlés. A Fidesz és a KDNP javaslata március 8-i hatállyal oszlatná fel a parlamentet. Ugyancsak előhozott választásokat javasol egy civil szervezet által indított népi kezdeményezés, amelyet kötelező napirendre vennie a parlamentnek.   
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés feloszlásáról szóló népi kezdeményezésről, valamint az ugyanezt javasló ellenzéki indítványról dönt hétfőn a parlament.

A parlament feloszlatásáról szóló népi kezdeményezést a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány kezdeményezte. Mivel két hónapon belül sikerült ötvenezer érvényes aláírást összegyűjteni, így az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést. A népi kezdeményezés azonban arra már nem kötelezi az Országgyűlést, hogy miként döntsön.

Szintén hétfőn tárgyalja az Országgyűlés a Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetőjének a javaslatát. Ez március 8-i hatállyal oszlatná fel a parlamentet, mivel szerintük Magyarország alapvető érdeke, hogy mielőbb hiteles Országgyűlés és kormány irányítsa az országot.

Az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem támogatja ezt az ellenzéki indítványt. A két előterjesztést együtt vitatja meg az Országgyűlés.

A Fidesz január 27-én vetette fel, hogy kezdeményezik a parlament feloszlatását. Navracsics akkor azt mondta: a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az előre hozott országgyűlési választásokat. A Fidesz szerint ezzel költséget lehet megtakarítani. A Fidesz azt szerette volna, ha az erről szóló indítványt a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésen napirendre veszik, ezt azonban leszavazta a többség.

Tavaly szeptember 15-én, az MDF kezdeményezésére már szavazott az Országgyűlés önmaga feloszlatásáról. Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek azok a képviselői, akik jelen voltak, nemet mondtak, ahogy két független képviselő - Gyenesei István és Lengyel Zoltán - is. A feloszlatásról szóló javaslat végül 171 támogató és 204 ellenző szavazattal bukott el.