Sérelmeket lát a csepeli gyilkosság mögött az egyik gyanúsított

Vágólapra másolva!
Újabb részleteket mondott el ügyvédjének a csepeli gyilkosság előzményeiről az ügy egyik gyanúsítottja, Deme Gábor. Deme korábbi vallomása szerint a gondnoki feladatokat ellátó K. Tamás lőtte le az intézményvezetőt és helyettesét. Deme most azt állítja: szemtanúja volt több olyan, K. Tamást ért sérelemnek, amelyek a gyilkosság előtt feldúlhatták a gondnokot.
Vágólapra másolva!

Védence soron kívüli kihallgatását kérte hétfőn a Fővárosi Főügyészségtől Ruttner György, a csepeli gyilkosság egyik gyanúsítottja, Deme Gábor ügyvédje. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában január 7-én lőtték agyon az intézményvezetőt és helyettesét. Az ügyben másnap két embert tartóztattak le: Demét, a volt gazdasági igazgatót és a gondnoki feladatokat ellátó K. Tamást. K. azóta sem tett vallomást, Deme pedig azt vallotta, hogy a gondnok gyilkolt, ő maga pedig a lövések eldördülésekor már nem is tartózkodott abban a helyiségben, ahol a gyilkosság történt.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Deme fontos részletekkel szeretné kiegészíteni korábbi vallomását - mondta el ügyvédje az [origo]-nak. Ruttner szerint Demének olyan részletek jutottak eszébe, amelyek rávilágíthatnak, hogyan került a gondnok olyan zaklatott idegi állapotba, amelyben elkövethette a gyilkosságot.

Január 7-én K. Tamás betegállományban volt. Azért indult az iskolába, hogy vitás ügyeit megbeszélje az igazgatóval, és az épület előtt várta Demét, aki nem számított az ő megjelenésére, és szintén az igazgatóval készült tárgyalni - mondta az ügyvéd. Deme beszámolója szerint K. Tamás az iskolába érve azt látta, hogy feltörték a szekrényét, és eltűntek belőle a személyes tárgyai.

Ruttner védence szerint ezen kívül az iskola körülbelül kétszázezer forinttal tartozott K. Tamásnak. A gondnok minimálbérre volt bejelentve, egy korábbi megállapodás alapján készpénzben egészítette ki az iskola ezt az összeget, de az utolsó két hónapban nem kapta meg a pénzét - állította az ügyvéd az [origo]-nak. Mikor a gyilkosság előtt a gondnok kérte a pénzét, azt a választ kapta az áldozatoktól, hogy először alá kell írnia egy papírt a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséről - tette hozzá az ügyvéd, aki szerint ez is felzaklathatta K. Tamást.

Deme felidézte azt is, hogy az iskolában volt K. Tamás saját tulajdonú számítógépe, és ezt sem akarták visszaadni neki, amíg alá nem írja a dokumentumot. A volt gazdasági igazgató ügyvédjének azt mondta: mikor kilépett az irodahelyiségből, ahol később a lövések eldördültek, utoljára azt látta, hogy K. Tamás mond valamit az igazgatónak, aki legyint és hátat fordít.

Ruttner közölte: K. Tamást egyelőre még nem vizsgálta meg elmeorvos szakértő. Az ügyvéd szerint Deme kiegészítő vallomásának ismerete fontos adalék lehet a későbbi elmeorvosi vizsgálathoz.