Tengeri halat és medúzát foglaltak le a vámosok

Vágólapra másolva!
Többtonnányi igazolatlan tengeri halat, rákot, medúzát és kagylót foglaltak le a vámosok egy VIII. kerületi kínai kereskedőnél. A boltos ellen be nem jelentett munkaerő foglalkoztatása miatt is eljárást indítottak.
Vágólapra másolva!

Több tonna jelöletlen halárut foglaltak le a vámosok Budapesten, egy VIII. kerületi élelmiszerboltban. Az elkobzott árut megsemmisítették - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság (VPOP) szóvivője.

Sipos szerint a foglalkoztatást ellenőrizték az üzletben, de a kereskedő árukészlete is gyanús volt, ezért az üzletben található fagyasztóládákat is átvizsgálták. A ládákban összesen mintegy 2,5 tonnányi, különleges tengeri és édesvízi hal, rák, medúza, garnéla és kagyló húsát tartalmazó csomagok voltak, amelyeken semmilyen kereskedelmi és törvényi előírás szerinti megjelölés nem volt.

A pénzügyőrök értesítették az élelmiszer-biztonsági hatóságot, amelynek munkatársai a helyszínre érkezve azonnal beszállíttatták bevizsgálásra az élelmiszerként árusított termékeket. A vámhatóság a be nem jelentett munkaerő, valamint az áruk eredetének igazolása ügyében az üzlet kínai tulajdonosa ellen eljárást indított. A lefoglalt árut megsemmisítették.