Elítélték a casablancai merényletek kitervelőit

Vágólapra másolva!
Bűnösnek talált egy marokkói bíróság 18 embert, akik részt vettek a 2003-as casablancai robbantások végrehajtásában. A vegyészt, aki a vád szerint az összesen 45 ember halálát követelő bombákat készítette, 15 év börtönre ítélt a bíróság.
Vágólapra másolva!

Egy marokkói bíróság 18 személyt talált bűnösnek egy hat évvel ezelőtt elkövetett casablancai robbantásos merényletsorozat miatt. Az úgynevezett Marokkói Harcoló Iszlám Csoport (GICM) tagjai 2003-ban Casablancában majdnem egy időben hajtottak végre hat pokolgépes öngyilkos merényletet, amelyekben 45 ember, köztük 12 merénylő vesztette életét. A robbanássorozatot követően a marokkói hatóságok feltételezett terroristák százait tartóztatták le.

A Rabat mellett megtartott tárgyalás végén a bíróság 15 évi szabadságvesztésre ítélte a 38 esztendős Száád el-Huszeinit, aki vegyészként a pokolgépeket szerelte össze. Huszeini valaha Spanyolországban élt, 2002-ben állítólag Afganisztánban tartózkodott, majd 2007-ben Casablancában fogták el. A vád szerint a GICM katonai szárnyát vezette, de ő ezt tagadta. A bíróság a másik 17 vádlottra háromtól 15 évig terjedő börtönbüntetést szabott ki.

A GICM vélhetően kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, és köze volt a 2004-ben elkövetett madridi vonatrobbantásokhoz is, amelyek 191 ember halálát okozták.