Vagyonvisszaszerzésben erősítene a rendőrség

Vágólapra másolva!
Vagyonvisszaszerzési egységet hoznak létre a rendőrségen belül annak érdekében, hogy jóval több bűncselekményekből származó vagyont szerezzenek vissza a jövőben. Az új egység a Nemzeti Nyomozó Irodán belül működik majd, amelynek évértékelőjén arról is beszámoltak, hogy az elmúlt években új, specializálódott bűnszervezetek jöttek létre.
Vágólapra másolva!

Vagyonvisszaszerzési egység felállítását tervezi a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) annak érdekében, hogy minél nagyobb arányban foglalhassák le a felderített bűnszervezetek bűncselekményekből származó vagyonát - mondta Petőfi Attila dandártábornok, az NNI igazgatója a szervezet évértékelőjén. Az új, önálló alosztályként működő szervezet feladata lesz, hogy együttműködjön más országok rendőrségeinek hasonló egységeivel, így jelentősen megnőhet annak az esélye, hogy a hatóság visszaszerezze a magyarországi bűncselekményekből származó, külföldre menekített milliárdokat - tette hozzá.

Tavaly országosan több mint 400 ezer különféle bűncselekményt követtek el, ezekben 167 milliárd forintot zsákmányoltak az elkövetők, amiből a rendőrség 19,5 milliárd forintot szerzett vissza. Az NNI Gazdaságvédelmi Főosztályán ennél jobb az arány, az itt lefolytatott csaknem ötszáz ügyben 38,5 milliárd forintot kaparintottak meg a tettesek, amiből Petőfi Attila szerint 3,8 milliárd került vissza a károsultakhoz.

Az NNI igazgatója arról is beszélt, hogy világszerte azok a rendőrségek a legsikeresebbek a szervezett bűnözéssel szemben, amelyeknek sikerül "megroppantani" a bűnszervezetek gazdasági hátterét. A magyar rendőrségnek ugyan még van fejlődnivalója ezen a téren, de a múlt évi eredmények biztatóak - tette hozzá. Az NNI nyomozói a magyar bűnszervezetektől összesen 4,8 milliárd forintot szereztek, illetve mintegy 11 milliárd forint értékben sikerült adóhiányt megállapítani, vagy adóbírság kiszabását kezdeményezni.

A nyomozó iroda emellett 2008-ban 1 milliárd 255 millió forint értékű kábítószert foglalt le. Petőfi Attila szerint míg a heroin esetében Magyarország továbbra is elsősorban tranzitország, addig a kokainkereskedők számára ma már célország . Tavaly csak az NNI 44 kilogramm kokaint foglalt le, melynek piaci értéke meghaladja az 560 millió forintot.

A magyarországi szervezett bűnözéssel kapcsolatban elmondta: az elmúlt években a prostituáltak futtatásával, védelmi pénzek szedésével és más bűncselekményekkel is foglalkozó klasszikus bűnszervezetek mellett megjelentek olyan bűnszervezetek is, amelyek csak egy-egy szakterületre, például bankkártya-hamisításra vagy kábítószerterjesztésre, embercsempészetre specializálódtak.