Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fidesz-KDNP jelöltjét, Nagy Zoltán kórházi főorvost választották önkormányzati képviselővé szombaton Ajkán, a 11. számú választókörzetben - közölte Jáger Lászlójegyző, a helyi választási iroda vezetője. A három jelölt közül Nagy Zoltánra 265-en szavaztak, a második helyre került függetlenként induló Gráczonyi Anna 151 szavazatot kapott, míg a szintén független Gunics Sándorra 10-en voksoltak. A névjegyzékre felvett 843 választópolgár közül 426-an mentek el szavazni, ami valamivel több mint 50 százalékos megjelenési aránynak felel meg. Ajkán a 2006-ban Fidesz-KDNP-s színekben győztes képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani szombaton, a 11-es számú választókörzetben.