Vágólapra másolva!
Villanyoszlopnak rohant egy rendőrautó Gyálon szombaton reggel, egy másik autó Budapesten döntött ki villanypóznát a hajnali órákban - tudta meg az MTI a rendőrség sajtóügyeleteseitől. A két baleset a tömegközlekedésben is fennakadásokat okozott.
Vágólapra másolva!

A járőrautó reggel öt óra körül hajtott neki a villanyoszlopnak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet, például megcsúszott-e jármű vagy túl gyorsan vezetett-e a sofőr. A kocsiban utazók nem sérültek meg, csak a jármű tört össze - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A dolog érdekessége, hogy nem a megyei rendőrség egy gépkocsijáról van szó, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrautójáról - tette hozzá. A BRFK sajtóügyeletese szerint szolgálati feladatait látta el Gyálon rendőrautójuk, ennél többet azonban nem árult el az illetékes.

A sajtóügyeletes arról is beszélt, hogy szombat hajnalban Budapesten is oszlopnak rohant egy gépkocsi. A személyautó két óra után nem sokkal ütközött neki a villanypóznának. Az autóban ülő két fiatalember közül az anyósülésen utazó szenvedett csak könnyebb sérüléseket - fűzte hozzá.

A budapesti baleset a 990-es autóbusz forgalmát akadályozta két órán keresztül, a gyáli baleset miatt 89E BKV-járatnak kellett kerülnie - mondta a BKV fődiszpécsere az MTI-nek.