Öt évet kapott a balesetet okozó buszsofőr

2009.03.12. 17:01

Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt öt év fogházbüntetést kapott az a buszvezető, aki egy balesettel három utasa halálát és 28 sérülését okozta. A nem jogerős ítéletben a bíróság egy időre a járművezetéstől is eltiltotta a sofőrt.

Nem jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Gyulai Városi Bíróság annak a buszvezetőnek a perében, aki 2007-ben halálos balesetet okozott. A bíróság öt év fogházbüntetésre ítélte a sofőrt, és mellékbüntetésként 3 év hat hónapra a közúti járművezetéstől is eltiltotta - közölte az MTI-vel Gábor Áron, a bíróság sajtótitkára.

A vádirat szerint a sofőr 2007. szeptember 12-én Bélmegyer térségében a megengedett óránként 70 kilométeres sebességet túllépve, mintegy 87-88 kilométeres sebességgel vezette járművét, amely egy kanyarban lehajtott az úttestről, az oldalára borult, és mintegy 21 métert csúszott. A baleset következtében az autóbuszon utasként tartózkodók közül hárman a helyszínen életüket vesztették, további hét ember súlyosan, 21-en pedig könnyebben megsérült.

KAPCSOLÓDÓ CIKK