Vizsgálják az ünnepről előállítottak fogdai levetkőztetését

Vágólapra másolva!
Belső vizsgálatot kezdeményezett a budapesti rendőrfőkapitány két, a Kossuth téri nemzeti ünnepségről előállított férfi ügyében. A Gyurcsányt szidalmazó két férfi azt állította, hogy nem megfelelően bántak velük a fogdában.
Vágólapra másolva!

Belső vizsgálatot rendelt el kedden azonnali hatállyal Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya, hogy tisztázódjon, jogszerű volt-e a március 15-én, a Kossuth térről előállított két férfi rendőrségi fogdába történő befogadása - közölte honlapján a BRFK. A közlemény szerint a belső vizsgálatot a médiában megjelent információk alapján rendelték el. A vizsgálat eredményérről tájékoztatják a közvéleményt.

A Magyar Nemzet keddi számában arról írt, hogy a Kossuth térről előállítottak két, a miniszterelnököt hangosan bíráló fiatalembert, akiket a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztettek és "alaposan megvizsgálták a testrészeiket". Egyikük, egy jogász a lapnak azt állította, hogy háromszor le kellett guggolnia, illetve felszólították arra, emelje fel a talpát és mozgassa lábujjait. Mikor rákérdezett, hogy minderre miért van szükség, azt a választ kapta, hogy tegyen panaszt, ha valami nem tetszik neki.

A napilap beszámolója szerint két fiatalember az előállításuk előtt ünnepségen azt kiabálta: "Gyurcsány, takarodj!" és "Hazaáruló!"