Közel 70 milliót csaltak össze orvosi vényekkel

Vágólapra másolva!
Hamis orvosi vények kiváltásával közel 70 millió forintos kárt okoztak csalók Győr-Moson-Sopron megyében. A rendőrség három ember ellen indított eljárást, az ügyben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is vizsgálódik. 
Vágólapra másolva!

Összesen 67 millió forintnyi kárt okozott hamis orvosi vények gyógyszertári beváltásával három győri lakos - közölte a Veszprém megyei rendőrség. Csalás miatt eljárás indult ellenük, ketten - egy férfi és egy nő, akik élettársak - már előzetes letartóztatásban vannak. A harmadik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A csalás akkor lepleződött le, amikor egy veszprémi gyógyszertárban növekedési hormont tartalmazó gyógyszerekre kiállított, 100 százalékos tb-támogatású orvosi vényt akart beváltani egy férfi. Az igényelt gyógyszerek összértéke 2,5 millió forintot tett ki, ezért a patikus óvatos volt, és felhívta a vényen szereplő győri orvost. Az orvos azt mondta: ilyen gyógyszert ő nem írt és nem is írhat fel, mert ezt csak speciális szakvizsgával rendelkező orvos adhatja a betegeknek.

A veszprémi rendőrök elfogták a hamis vények beváltásával próbálkozó férfit, majd a nyomozók azonnal értesítették az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP). A OEP gyors vizsgálata megállapította, hogy csak Győr-Moson-Sopron megyében tíz ember nevét és taj-számát használták fel a csalók, öt orvos nevével éltek vissza. Hamis receptekkel váltottak ki gyógyszertárakban nagy értékű gyógyszereket, és később olcsóbban értékesítették azokat.

Az előzetes letartóztatásba került párhoz gyorsan eljutottak a veszprémi rendőrök, kiderült, hogy ők álltak a recepthamisítás hátterében - mondta Beleznay. Az OEP kiterjesztette a vizsgálatot, ugyanis felmerült a gyanú, hogy a csalók az ország más területén is váltottak ki hamis vényekkel drága gyógyszereket.