Mobiltelefon-rablókat fogtak Budán

Vágólapra másolva!
Két rablással is gyanúsítanak három 19 éves fiút, akik a rendőrök szerint mobiltelefonokat raboltak el fiataloktól szombat este. Őrizetbe vették őket.
Vágólapra másolva!

Elfogtak három fiatalt, akik a gyanú szerint szombat éjszaka két rablást is elkövettek a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Szombaton az esti órákban két rablás is történt Budán. Este fél tíz körül a II. kerületi Forint utcában támadt két férfi egy fiatal párra, akiket megfenyegettek és és elvették a 18 éves fiú mobiltelefonját. Közben a támadók harmadik társa egy kocsiban várakozott. Személyi sérülés nem történt. Másfél órával később a XII. kerületben fenyegetett meg három férfi egy 16 éves fiút, akitől szintén a mobilját vették el. A sértett könnyű sérülést szenvedett.

A gyanúsítottakat a XI. kerületi rendőrkapitányság akcióosztálya fogta el, az áldozatok által adott pontos személyleírás alapján. Megtalálták náluk a mobiltelefonokat is. A három 19 éves fiatalt őrizetbe vették, elszámoltatásuk folyamatban van.