Vívódott Gyurcsány lemondása előtt

Vágólapra másolva!
Januárban még a kormány elképzeléseit tartotta az egyedüli üdvözítőnek, és úgy érezte, hogy figyeltek mindenre. A többet követelőket határozottan hajtotta el. Február közepén azonban elbizonytalanodott. Meg tudta kedvelni a Reformszövetség először dermesztőnek bélyegzett javaslatait, és már nem volt benne olyan biztos, hogy jó kompromisszumot kötött a kormánya. Gyurcsány Ferencben két hónap alatt valami megváltozott.
Vágólapra másolva!

A február 16-án tett javaslatoknál többet kell tenni - jelentette ki szombaton, az MSZP kongresszusán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután felajánlotta lemondását. Gyurcsány különös utat járt be év eleje óta. Január közepén a válságot nevezte a legnagyobb ellenségnek, és alaposan kimunkált forgatókönyv alapján az adó-, a foglalkoztatási és a szociális rendszer átalakítását javasolta. Volt rendkívüli ülés, sok-sok egyeztetés a kormány terveiről.

Gyurcsány nyilatkozatai szerint januárban még úgy érezhette: eljött az idő a változásra, újra neki lehet menni néhány alapkérdésnek, újra elő lehet venni a nagy ellátórendszerek átalakítását. Az MSZP-nek olyan vezetőkre van szüksége, akik a közösen megalkotott és közösen elfogadott politikáért érdemesek megküzdeni, hajlandók szerepelni - jelentette ki a válságkezelésről szóló rendkívüli parlamenti ülés előtti napokban (I. 24.). "Engem az támogasson, aki ebben hisz [...], akik vezetőnek szegődnek mellém, azok ezt vállalják" - fogalmazott.

"Ma úgy látjuk, azt a tájékoztatást kapja a kormány, hogy azokat a módosításokat, amiket el kell végezni, a kormány a saját hatáskörében elvégzi, elvégezheti, és ennek meg is fog felelni" - jelentette ki a parlament által kezdeményezett rendkívüli ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök január végén (I.. 29.). Gyurcsány ekkor még csak nagy vonalakban beszélt a kormány terveiről.

A kormány javaslatait gyakorlatilag úgy vezette fel, mintha azok jelentenék az egyedüli üdvözítő és lehetséges megoldást. Előre jelezte, hogy a javaslatoknak nem mindenki fog ötülni, "lesz édes és lesz keserű pirula ebben a dobozban" - mondta. Úgy beszélt a kormány javaslatairól, mintha azok a nagy lehetőség megteremtését szolgálnák. A kérdés az, Magyarország hogyan tudja a gazdasági világválság átrendeződő folyamatait felhasználni a maga érdekében, "hogy amikor elvonulnak a válság viharfelhői, Magyarország azok között legyen, akikről azt mondják, a hétszázát, ezek a viharban jól kormányoztak" - jelentette ki január közepén (I. 16.). Figyelmeztett ugyanakkor arra is, hogy szerinte nem lehet sokkterápiát alkalmazni, határozott, de jól kiegyensúlyozott politika kell. Jelezte azt is, hogy szerinte "Magyarországon nincs lehetőség radikális adócsökkentésre" (I. 28.).

A kormány konkrét javaslatainak ismertetése után Gyurcsány felszabadultan nyilatkozott a másfél hónap alatt megtett útról az MTV Az Este című műsorában. Azt állította, hogy az EU-ban egyetlen másik ország sem vezet be a kormány által javasoltakhoz hasonló átfogó reformokat. "Nem elég bátornak lenni, engedni kell, hogy az országnak legyen felkészülési ideje... Nincs reform, ha az emberek nem értik és nem támogatják, csak a miniszterelnök bátor" - intette le azokat, akik mérsékeltségük miatt bírálták a kormány javaslatait.

Valami megváltozott

Úgy tűnik azonban, hogy ekkor szépen lassan valami megfordult benne. A Reformszövetség javaslatainak ismertetése után (II. 21.) még nagyon kritikus volt. Azt mondta, "imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő". Sőt, a szövetséggel való konzultáció igyekezett sulykolni, hogy a kormány helyes úton jár. A találkozó egyik tanulsága azt volt a számára, hogy az eddig bejelentett intézkedések iránya helyes volt, a 2006-ban elindított reformpolitika irányai, céljai jók voltak - mondta az MTI-nek. Egyúttal megígérte, hogy a javaslatokat pontról pontra elemezni fogják a következő hetekben.

Pár nappal később azonban már nyíltan lehetséges alternatívaként beszélt a Reformszövetség ötleteiről. Február végén (II. 27.) lehetséges kompromisszumként beszélt a javaslatról. A kormány megfontolja, hogy a saját válságkezelő csomagjában javasolt kiadáscsökkentéshez képest lehet-e még nagyobb a kiadáscsökkentés. "Érdemes ezt okosan megbeszélni (...) ebben nyitott vagyok" - fogalmazott.

Megnevezett több olyan ötletet is a Reformszövetség javaslatából, amelyet támogathatónak tartott (a nyugdíjkorhatár emelése, az indexálás megváltoztatása), igaz, figyelmezetett az olyan különbségekre is, amelyekben nem akar engedni (a 13. havi nyugdíj megőrzése).

Két nappal később (II. 29.) még tovább ment Gyurcsány. "Nem vagyok biztos abban, hogy csak ez az egy megoldás van, amit a kormány javasol [...] Ha valaki azt mondja, hogy ennél van jobb program, amely a lényeget illetően ugyanoda viszi az országot, mint ahova az, amit javaslunk, de itt meg ott meg ott ez jobb, akkor ezt meg fogjuk hallgatni, akkor meg fogjuk fontolni, akkor figyelembe fogjuk venni" - fogalmazott a parlamentben.

Nyilatkozatai alapján március elején uralkodtak el leginkább a kétségek Gyurcsányon. Több nyilatkozatából úgy tűnik, nem igazán tudta eldönteni ő maga sem, hogyan törjön ki a válság okozta helyzetből.

Március legelején (III. 06.) az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén az MTI szerint a kormányfő azt mondta: határozottabb, mélyebb változtatásra van lehetősége a kormánynak a két hete bejelentetteknél, és bírálta azokat, akik válság-forgatókönyvvel hiszterizálnak. Gyurcsánynak ez a beszéde azért érdekes, mert az OÉT munkavállalói oldala már a kormány javaslatait is sokallta (igaz, a munkaadók kevesellték), mégis azzal próbálta győzködni a tanács tagjait, hogy ennél több kell. Nem volt azonban szilárdan meggyőződve erről.

"Szociális munkást, létminimum alatt élőket ritkán kérdeznek meg a válságkezelésről. Méltányosságot kérek a közgazdászoktól", hogy a gazdasági szempontok mellett szociális megfontolások is érvényesülhessenek" - jelentette ki Gyurcsány Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter és a Reformszövetség javaslatairól március elején egy kormányzati konferencián (III. 11.). Gyurcsány egyúttal dicsérte is a javaslatok racionalitását.

Gyurcsány szombati kijelentése ennél is tovább ment, gyakorlatilag jelezte, hogy már nem tartja elfogadhatónak a kormányfőként a kabinettel elért kompromisszumot. Vasárnap pedig felhívta a figyelmet arra is, hogy továbbra is részt akar venni a válság miatt szükségessé vált nagyobb átalakítások irányainak kijelölésében. Az MSZP elnökségének ülése után kijelentette: a várhatóan áprilisban hivatalba lépő új kormány nem kezdheti nulláról a munkát, ezért a kabinet a hátralévő hetekben még kidolgoz több alapvető törvényjavaslatot, és ezeket be is nyújtja a parlamentnek.