Egyedül is nekifutna a kormányfőcserének az MSZP

Vágólapra másolva!
Egyedül is nekivágna az MSZP a bizalmatlansági indítványnak, ha nem sikerül az SZDSZ-szel megegyezni - írja a Népszabadság MSZP-s elnökségi forrásokra hivatkozva. Ha Surányi György volt jegybankelnök jelölése nem lesz sikeres, azaz megbukik a pártok egységes támogatása híján, a lap szerint az MSZP Glatz Ferenccel próbálhatja meg a miniszterelnökcserét.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy az MSZP egyedül vág neki a konstruktív bizalmatlansági indítványnak, ha nem sikerül megegyezésre jutnia az SZDSZ-szel - írja a Népszabadság. A megegyezés akkor eshet kútba, ha Surányi György volt jegybankelnök valamilyen okból nem válhat kormányfővé. Surányi ugyanis az egyetlen jelölt, akit az SZDSZ az MSZP javasoltjai közül elfogadna, az MNB korábbi elnöke azonban a parlamenti pártok támogatásához kötötte a miniszterelnöki poszt elvállalását.

Kedden délután hozta nyilvánosságra az MSZP: három jelöltje Gyurcsány Ferenc székébe Surányi György korábbi jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A három jelölt közül az SZDSZ egyedül Surányit tartja elfogadhatónak.

Surányi azonban az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának azt mondta, a válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok "eltérő hőfokú, de világos" támogatását. Surányi Brüsszelből adott nyilatkozata szerint "végtelenül megtisztelő, a felelősséggel tisztában lévén súlyosan nyomasztó", hogy a neve egyáltalán szóba került. "A döntés azonban nincs az én kezemben" - tette hozzá Surányi, aki jelenleg a CIB Bank elnöke. A volt jegybankelnök szerint az új választás nélkül, új keretek között létrejövő - a pártokhoz szorosan nem kötődő, noha azoktól "nem szükségképpen egyenlő távolságra lévő" - válságkezelő kormánynak mindenképpen szüksége van a parlamenti pártok támogatására.

A Népszabadság úgy tudja: ha Surányi feltétele a Fidesz ellenállása miatt nem teljesül - az ellenzéki párt egyelőre ragaszkodik az előre hozott választásokhoz -, a szocialisták az SZDSZ nélkül is megpróbálkozhatnak a konstruktív bizalmatlansági indítványnak. Ennek segítségével állítanának Gyurcsány Ferenc helyére másik kormányfőt. Miután a költségvetés zároszavazásakor kiderült, hogy az MSZP a függetlenekkel is képes törékeny többséget szerezni, Glatz Ferenc jelölését megkísérelnék keresztülvinni - írja a lap MSZP-s elnökségi forrásokra hivatkozva.