Vágólapra másolva!
Az osztrák liberális napilap, a Der Standard szerint az eddigi egyetlen komolyan vehető miniszterelnök-jelölt, Surányi György rájött, hogy csak szükségmegoldás lenne, ezért visszalépett. A lap szerint az új jelöltek egyre kevésbé fajsúlyosak.
Vágólapra másolva!

Egyre zavarosabb a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhúzódó távozását övező szomorújáték - írta pénteki számában a Der Standard című osztrák napilap. A jegybankelnök Surányi nem akar miniszterelnök lenni című cikkében a liberális újság budapesti elemzője, Gregor Mayer azt írta: Surányi számára világossá vált, hogy nem egy nemzeti szükségkormány vezetője lenne, hanem szükségmegoldásként szolgálna a lemondásra kényszerített szocialista miniszterelnök számára, aki el akarja kerülni az előre hozott választásokat.

Gyurcsány stratégiájának természetesen lett volna értelme, ha végiggondolta volna azt. Amikor azonban a múlt hétvégi MSZP-kongresszuson váratlanul felajánlotta lemondását, sem utód, sem parlamenti többség nem volt a talonjában - írja a lap. Nevek forogtak közszájon, majd szűkült a kör mindaddig, amíg már csak Surányi mögött sorakozott fel egy lehetséges MSZP-SZDSZ többség - olvasható a cikkben.

Azóta, hogy Surányi visszautasította az ajánlatot, újra beindultak a találgatások, de a jelöltek egyre kevésbé fajsúlyosak, és egyik mögött sem körvonalazódik többségi támogatottság. Burjánzanak a vad ötletek. Így jutott eszébe a kisebbségben kormányzó szocialistáknak az a gondolat, hogy a liberálisok által elutasított, "régi kádárista" Glatz Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökével vágnak neki a kormány elleni konstruktív bizalmatlansági szavazásnak - írja Mayer.