Bokrosról eddig hallani sem akart az MSZP

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert javasolja miniszterelnöknek, de épp ő volt az egyetlen, akinek jelölését kizárták a szocialisták az elmúlt napokban. A párt alelnöke, Mesterházy Attila szerint Bokros programja gazdaságilag biztosan jó lenne, de Magyarországon emberek is élnek, akiket nagyon hátrányosan érintene.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter épp egy közgazdász fórumon vett részt a miniszterelnök lemondási szándékának bejelentésekor, és egyből jelezte, hogy vállalná az ország irányítását. "Ha a felelős magyar Országgyűlés engem, vagy mást felkér arra, hogy egy válságkormányt vezessek, a magam részéről állok elébe" - mondta Bokros, akit március elején az MDF is javasolt már miniszterelnöknek. A közgazdász jelezte akkor is, hogy vállalná a feladatot, de csak akkor, ha megvalósíthatja programját.

A Horn-kormány egykori pénzügyminiszterétől és az általa javasolt, jelentős állami kiadáscsökkentéssel járó változásoktól azonban a szocialisták most ódzkodnak, és nyíltan ki is jelentették, hogy nem akarják őt miniszterelnöknek. "Rendkívül csodálkoznék, hogyha Bokros Lajosból miniszterelnök lenne Magyarországon, a Magyar Szocialista Párt támogatásával" - mondta vasárnap az MTV-nek adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

A párt alelnöke, Mesterházy Attila pedig Az este című tévéműsorban nyilatkozta azt kedden, hogy "nem nagyon tudunk egyetérteni" azokkal a programelemekkel, amelyeket Bokros képvisel. "Ha csak pusztán a gazdaság érdekeit kellene képviselni Magyarországon, akkor biztos egy eminens, jó program lenne. Egy baj van vele, hogy élnek Magyarországon emberek is, akiket ez nagyon hátrányosan tud érinteni. Tehát magyarul ez a program nem nagyon veszi figyelembe a társadalmi hatásokat" - magyarázta Mesterházy.

A Kossuth Rádió még szombaton, Gyurcsány bejelentése után kérdezett meg szocialista küldötteket arról, hogy mit szólnának Bokroshoz, de a megkérdezettek 90 százaléka elutasította az ő jelölését a miniszterelnöki posztra. A szocialisták közül egyedül Baja Ferenc nyilatkozott pozitívan Bokrosról az utóbbi napokban. Ő még szombaton mondta azt, hogy Bokros része lehet a "csapatnak", a volt pénzügyminiszter ugyanis szerinte olyan ember, aki képes szembenézni a gazdasági, a pénzügyi és a társadalompolitikai válsággal is. Baja azóta nem szólalt meg az ügyben.