Gyurcsány lemondott a pártelnökségről, Bajnai lehet a kormányfőjelölt

Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnökségről. Az [origo] szocialista forrásokból úgy tudja, a párt Bajnai Gordont jelöli miniszterelnöknek. Az esti frakcióülésen a döntést valószínűleg a képviselők is megismerték, de a bent elhangzottakról senki sem nyilatkozott. Megy a találgatás, hogy mi lesz ezután, mélyül a kormányválság.
Vágólapra másolva!

Lemondott az MSZP pártelnöki posztjáról Gyurcsány Ferenc szombaton délután, amit maga Gyurcsány is bejelentett távozóban a szocialista párt elnökségi üléséről. Itt megnézheti a drámai pillanatot.

Gyurcsány azt mondta: elkezdődik "egy nagyon tempós, jó időszak", remélem, hogy sikeres is lesz. A miniszterelnök arról nem nyilatkozott, hogy Bajnai Gordon lesz-e a kormányfőjelölt, de azt mondta, biztosítani tudják a többséget az új jelöltnek.

Gyurcsány lemondását pártkongresszus szentesítheti. A párt rendkívüli kongresszusának időpontját már múlt héten kitűzték április 5-ére.

Szekerest vagy Kisst szeretnék pártelnöknek

A párt egyik névtelenséget kérő képviselőjétől származó, meg nem erősített információink szerint az elnökségi ülésen eldőlt az is, hogy Bajnai Gordon gazdasági minisztert jelöli kormányfőnek az MSZP. Az MSZP egyik elnökségi tagja az [origo]-nak azt mondta: bár az elnökségi ülésen születtek döntések, előfordulhat az is, hogy a frakcióülés változtat mindezen. A párt várhatóan hamarosan nyilatkozatot ad ki a helyzetről.

Egy névtelenséget kérő vezető szocialista politikus szerint Bajnai Gordon elvállalná a jelölést, részletesen erről itt olvashat. Azt állította, hogy az is eldőlt: a pártelnöki posztért Szekeres Imre és Kiss Péter indulnak "párban", de közülük Szekeres lehet a befutó, míg Kissre kancelláriaminiszterként lesz szükség az új kormány mellett. Szerinte ezt a verziót a frakció is támogatni fogja.

A zárt ajtók mögött tartott szombat esti frakcióülés végül éjjel 11 körül ért véget, de az arról távozó képviselők semmit nem voltak hajlandóak elmondani a bent elhangzottakról. Lendvai Ildikó frakcióvezető mindössze annyit közölt, hogy csak akkor nyilatkoznak, ha lezárultak a tárgyalások.

Sokáig tartott a bizonytalanság

A párt elnöksége szombaton reggel ült össze, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Gyurcsány múlt szombaton jelentette be, hogy távozni kíván a kormány éléről, azonban még aznap újabb két évre pártelnökké választották. Az MSZP egy héten át nem tudott elfogadható miniszterelnök-jelöltet állítani Gyurcsány helyett, pénteken pedig az SZDSZ is nemet mondott a párt egyik lehetséges jelöltjére.

Szombaton reggel annyi szivárgott ki a párt elnökségi üléséről, hogy Gyurcsány Ferenc lemondott, az azonban nem volt világos, hogy a pártelnökségről vagy a miniszterelnökségről. Nyakó István, az MSZP szóvivője fél három körül, az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a találkozó elején Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megjegyezte: továbbra is úgy gondolja, az a jó, ha a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot ugyanaz a személy tölti be, hogy ne alakuljon ki két hatalmi centrum. Nyakó szerint ezt a kérdést az elnökség "nem tartotta időszerűnek".

Nyakó ezzel azokra az ülésről kiszivárgott, nem megerősített hírekre reagált, amelyek szerint szerint Gyurcsány Ferenc lemondott a pártelnökségről vagy a kormányfői posztról. Az elnökségi ülés délután rövid szünet után folytatódott, ahová meghívták Bajnai Gordont és Gráf József agrárminisztert is. Napközben mindkettejük neve felmerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként, ezeket a találgatásokat azonban hivatalosan nem erősítették meg.

Nyakó István pártszóvivő megerősítette azt az értesülést is, hogy az elnökség délután négytől a megyei elnökökkel kiegészülve folytatja ülését. Ezen az ülésen javaslatként az fog elhangzani, hogy a mainál szélesebb támogatással alakítsanak új kormányt - mondta Nyakó, aki szerint erről annak figyelembe vételével tárgyalnak, hogy az SZDSZ korábbi kormányfőjelöltjei - legutóbb Bokros Lajos volt pénzügyminiszter - nem vállalták a jelölést.

Az [origo] korábban szocialista forrásból úgy értesült, már pénteken utasították az MSZP megyei elnökeit, hogy szombaton jöjjenek a fővárosba. A találkozót az MSZP megyei elnökei kezdeményezték - mondta az MTI-nek Nemény András, a szocialisták vasi elnöke. "Szeretnénk egyeztetni a kialakult helyzetről, reményeink szerint az országos elnökség tagjai is ott lesznek a találkozón" - mondta. Az egyeztetéseken valószínűleg részt vesz Bajnai Gordon is, aki az MTI szerint délután befutott a pártszékházba.

Tudósítónk szerint Veres János pénzügyminiszter fél kettőkor sietve távozott az MSZP-székházból. Az MTI telefonon elérte Veres Jánost, aki nem kívánta kommentálni az eddig megjelent híreket. Távozott az elnökségi ülésről Tukacs István, a párt pénzügyi ellenőrző bizottságának vezetője is.

Nem kívánta kommentálni a miniszterelnök-jelölés körül kialakult helyzetet Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szombat délután. Kóka János frakcióvezető szerint Magyarországnak megoldásra van szüksége, mert a válság egyre mélyül.

Csak találgatások voltak

Az MTI korábbi információi szerint az elnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik támogatta volna az SZDSZ által javasolt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter jelölését a miniszterelnöki posztra, a másik kitartana Takács János Electrolux-vezér jelölése mellett - amit az SZDSZ pénteken már visszautasított -, illetve ha ez nem működik, inkább az előre hozott választásokat választaná.

A Népszabadság Online szerint az MSZP elnökségi ülésen Gyurcsány Ferenc felajánlotta, hogy lemond a pártelnöki posztról Gráf József agrárminiszter javára. Gráf József az MTI-nek azt mondta, hogy egy héttel korábban már felmerült a neve lehetséges miniszterelnök-jelöltként, de ő akkor is közölte, más típusú személyben gondolkodik erre a posztra. Teljesen meglepi, hogy lehetséges pártvezetőként szóba került a neve, hiszen a legutóbbi tisztújításon már nem indult el elnökségi helyért sem, hogy jobban az agráriumra, miniszteri munkájára tudjon koncentrálni - fogalmazott.

Szent-Iványi István, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke az [origo]-nak azt mondta: nem tudja megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az MSZP elnöksége Gráf József agrárminisztert javasolta volna miniszterelnök-jelöltnek, de a szabad demokraták nem fogadták el. Szent-Iványi szerint a két párt között nem volt hivatalos egyeztetés szombaton, ő is a sajtóhírekből tájékozódik, és mivel egyelőre az sem világos, hogy van-e elnöke az MSZP-nek, ezért nem kívánja minősíteni a helyzetet.

A Magyar Nemzet szombati száma ezzel szemben azt írta, Gyurcsány Ferenc titkos forgatókönyvet dolgozott ki a kormányválság megoldására, amely szerint Bajnai Gordon gazdasági minisztert választaná kormányfővé. A HírTV tudósítója szerint Bajnai nem jelent meg az ülésen.

Az SZDSZ nem ülésezik

Az SZDSZ a hétvégén nem tervez semmilyen testületi ülést - közölték az [origo] érdeklődésére -, vezetőik a tervek szerint leghamarabb hétfőn, a parlamenti frakció ülésén tanácskoznak. Az ügyvivői testület korábban, pénteki ülésén elvetette Takács jelölését, majd Fodor Gábor pártelnök bejelentette: azt javasolják, hogy Bokros legyen az új miniszterelnök. A bejelentésre az MSZP nem reagált érdemben. Bárándy Gergely elnökségi tag mindössze annyit mondott: sajnálattal veszik tudomásul a döntést, és a következő napokban döntenek a további lépésekről.

A szabad demokraták lépését a párt egyik névtelenséget kérő ügyvivője az [origo]-nak azzal indokolta: véget akartak vetni annak, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elmúlt napokban körültekintés nélkül dobálózott a nevekkel. "Azt látjuk, hogy nincs végiggondolt forgatókönyv, nincsenek megoldási javaslatok, ehelyett káros és komolytalan találgatás megy. Ezt nem lehet megcsinálni egy országgal" - jelentette ki.