Emberrablással gyanúsítják a FIFA-képviselők pesti fenyegetőit

Vágólapra másolva!
Három férfit gyanúsít emberrablással a rendőrség, akik nem engedtek el egy belvárosi szórakozóhelyről két külföldit, akiktől több mint félmillió forintot követeltek. A külföldiek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség képviselői, végül közel négyszázezer forintot fizettek nekik.
Vágólapra másolva!

Emberrablás miatt vett őrizetbe három férfit a rendőrség hajnalban. A gyanúsítottak a rendőrség szerint nem engedtek távozni két külföldi turistát egy klubból, a belvárosban lévő Szent István téren. A szombat este a klubban szórakozó két külföldi - a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hazánkba látogató képviselői - fogyasztásukért több mint félmillió forintról szóló számlát kaptak a szórakozóhelyen.

Ők vitatták az összeget, a klub alkalmazottjai ezért nem engedték távozni és fizikailag is fenyegették őket. A három gyanúsított közölte velük, addig nem mehetnek el, amíg nem fizettek - olvasható a rendőrség honlapján. Végül egyenként bankautomatához kísérték őket, és a két férfi összesen közel 400 ezer forintnyi összeget adott át fenyegetőinek.

Az egyik sértett vasárnap este tett feljelentést a rendőrségen. A nyomozók hétfő hajnalban, a belvárosban fogták el a gyanúsítottakat, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Emberrablás miatt indult ellenük eljárás - közölte honlapján a rendőrség.

Gulyás Imre, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: az egyik sértett brit, a másik pedig luxemburgi állampolgárságú. Mivel sértettekről van szó, a rendőrség nem firtatta, milyen minőségben tartózkodnak Magyarországon.

Az [origo] megkereste az üggyel kapcsolatban a FIFA-t, amelynek sajtóosztályán közölték, nincs tudomásuk az esetről, de mivel munkatársaik feltehetően nem hivatalos minőségükben jártak Magyarországon, nem is kívánják kommentálni. A Magyar Labdarúgó Szövetség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy hivatalos ügyben sem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), sem az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részéről nem járt képviselő Magyarországon a történtek idején.